Magyarországon 2011. július 12. sötét nap volt a vallásszabadság számára. Egy órával múlt éjfél, amikor egy a kommunista időket idéző törvényt fogadtak el. Napjaink Európájának legelnyomóbb törvényét a vallásszabadsággal szemben. Az emberi jogok égbekiáltó semmibevételét tartalmazó törvénytervezet erőteljes tiltakozást váltott ki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén mind a tagállamokból, mind társadalmi és civil szervezetekből Magyarországon és szerte a világon, de tudósokból, vallási vezetőkből és emberjogi aktivistákból is.
2011. december 19-én a Magyar Alkotmánybíróság megsemmisítette ugyan az új vallási törvényt, mivel a legrosszabb intézkedéseit a törvény megszavazása előtt mindössze két órával illesztették bele a törvénycsomagba. A heves nemzetközi kritikák és az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozata ellenére a kormány gyakorlatilag ugyanazt a törvénytervezetet vette napirendre, amelyet aztán keresztül nyomtak a Parlamenten, és 2011. december 30-án, a 2011-es parlamenti ülésidőszak utolsó napján – számos más rendelettel együtt – törvénybe is iktattak. A döntés, hogy a törvényt rohamtempóban viszik végig a Parlamenten, ismét lehetetlenné tette ennek alapos megvitatását, illetve a civil szervezetekkel történő széles körű egyeztetését.
Az elnyomó törvény 2012. január 1-én lépett hatályba. Ettől a naptól fogva több mint 300 vallásos csoport veszítette el egyházi szervezetként való elismerését, és arra kényszerültek, hogy végigcsináljanak egy fáradságos és önkényes újra bejegyeztetési folyamatot. Az új törvény értelmében mindössze 14 vallásos csoport kapta meg automatikusan az „egyházi” státust – 12 keresztény felekezet és két zsidó gyülekezet. Az új törvény felekezetek százainak jövőjét ragadta ki a hívőik és istenük kezéből, és a parlamenti képviselők szeszélyeire bízta őket.
Kizárólag azok a vallási közösségek regisztrálhatnak újra egyházként, akiket a Parlament kétharmados többséggel megszavaz. Ennek az eljárásnak az önkényes és szeszélyes természete 2012. február 29-én vált egyértelművé, amikor a Parlament szavazásra bocsátotta 84 vallási szervezet újra bejegyzési kérelmét: 18-at elfogadtak, 66-ot elutasítottak. Az elutasítások mellé semmiféle magyarázatot nem fűztek, de ahhoz sem, hogy az egyik csoport miért elfogadható, amíg a másik nem. Mindössze politikai elfogadás vagy elutasítás történt. Ahogy a Népszava újságírója egyik cikkében megírta:„Istenek ülnek a Parlamentben”, akik eldönthetik, hogy mi egyház, és mi nem.
A módszer önkényes és politikailag feszült természetét még inkább hangsúlyozta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nyíltan visszautasította, hogy részt vegyen az eljárásban. A szavazás előtt a Parlament egy bizottság felállítására kérte fel az Akadémiát, mely bizottság felülvizsgálná, hogy mely vallási közösségek felelnek meg az egyházi státusnak, továbbá állást foglalna, hogy mely egyházak felelnek meg a feltételeknek ahhoz, hogy újra egyházi szervezetként jegyezzék be őket. Az Akadémia azon az alapon utasította vissza a Parlament kérelmét, hogy „ez adminisztratív döntés, nem pedig tudományos”.
A Magyar Parlament túl sokat enged meg magának annak az eldöntésével, hogy egyik vagy másik csoport vallás-e, és hogy van-e joguk magukat „egyháznak” nevezni, vagy nincs. Ezzel megsérti azokat a legalapvetőbb elveket, amelyekre minden demokratikus társadalom épül – nevezetesen a vallásszabadsághoz való jogot, a tisztességes eljáráshoz való jogot, a törvény előtti egyenlőséghez és megkülönböztetés mentességhez való jogot és a jogrend állami megtartását.
A vallási törvény olyan cikkelyeket is tartalmaz, amelyek több mint 300 kisegyházat „eltörölnek” – olyan egyházakat, amelyek az 1990-es vallási törvény elfogadása óta egyházként vannak regisztrálva Magyarországon. Ezek a cikkelyek ex post facto¹ törvényt jelentenek azáltal, hogy visszamenőleg fosztják meg a kisegyházak százait egyházi státusuktól annak ellenére, hogy már sok-sok éve vallásos entitásként vannak bejegyezve. Európa más alkotmánybíróságai megállapították, hogy az ilyen cikkelyek megsértik a jogállamiságot és a vallásszabadsághoz való jogot.
Magyarországon a vallásszabadság története messzire nyúlik vissza. 1895-ben törvényben szabályozták az egyház és az állam viszonyát. Abban a korban ez egy haladó és modern törvény volt, mely lehetővé tette a polgári házasságot (vagyis az embereknek nem kellett az egyházban házasodniuk), és a judaizmust elsőként ismerte el vallásként. Ezt a hagyományt árulta el a vallási törvény, mely megsértve az alapvető emberjogi normákat, lehetővé teszi a kormánynak, hogy durván beleavatkozzon a vallási ügyekbe.
Az olyan kormányközi szervezetek, mint az Európai Unió és az Európa Tanács, a vallásos és emberjogi csoportok, valamint a civilszervezetek világszerte azon a véleményen vannak, hogy a magyar vallási törvény nyíltan megsérti a demokratikus értékeket, és súlyos csorbát ejt Magyarország jó hírén. 2011. augusztus 22-én Mitszuo Mijake, a japán sinto egyház lelkésze és a nagy hírű International Association for Religious Freedom (Nemzetközi Szövetség a Vallásszabadságért) elnöke levelet küldött a washingtoni, londoni és tokiói magyar nagykövetnek, amelyben a következőket írja:
„20 évvel ezelőtt Magyarország demokratikus átállása folyamán elérték a vallási és politikai intézmények szétválasztását. De ez év július 12-én a Magyar Parlament olyan törvényt fogadott el, mely vallásos felekezetek százait fosztja meg egyházuktól. Az egyház és az állam szétválasztásának demokratikus normáját megsértve a törvény kijelenti, hogy a jövőben a parlamenti pártok szavazata dönt a vallásos csoportok létéről. Ez a vallásszabadság és vallási egyenlőség alapelvének megsértése, és ennek a törvénynek az elfogadása Magyarországot az első olyan EU tagállamként bélyegzi meg, amelyik szakít ezzel az alapelvvel. Ezért az IARF (International Associationfor Religious Freedom) csatlakozik azokhoz a nemzetközi kezdeményezésekhez, amelyek nyomatékosan javasolják Magyarország politikai vezetőségének, hogy vizsgálja felül ezt a törvényt azért, hogy összhangba hozzák az ország vallási életét az európai normákkal.”
A Freedom House nevű nemzetközi emberjogi szervezet bolygószintű műveletekért felelős alelnöke, Paula Schriefer asszony szintén élesen bírálta a törvényt:
„Felháborító, hogy egy demokratikus ország, különösképp egy olyan, amely nemrég szabadította fel magát a kommunista rendszer alól, ahol is mindenfajta vallásszabadságot elnyomtak, egy ilyen diszkriminatív törvénytervezetet fogadhatott el. Olyan törvényeket, amelyek egyik vallásnak a másik kárára kedveznek, tipikusan olyan országokban találunk, mint Oroszország és Malajzia, de ezek összeegyeztethetetlenek a liberális demokráciákkal. A Freedom House felszólítja Magyarország kormányát, hogy tegyen eleget az alkotmányában foglalt biztosítékoknak – amelyben benne van a szabad vallásválasztás és ennek gyakorlása –, és hagyjon fel a vallások érdemességének mérlegelésével.”
További erőteljes bírálat érkezett a magyar egyházügyi törvénnyel kapcsolatban Joseph Grieboskitól, aki az Institute on Religion and Public Policy (Vallási és Civil Irány-elvek Intézete) alapítója és igazgatója, továbbá Orbán Viktor miniszterelnök alkotmányos kérdésekkel foglalkozó tanácsadója.
Grieboski a következőket nyilatkozta: „Ilyen drákói törvény elfogadása elszomorít és csalódottá tesz. Ismerem Orbán Viktor miniszterelnököt, és szoros munkakapcsolatban voltam vele – legutóbb az új alkotmány miatt –, és ennél sokkal többre tartottam őt. A törvény veszélyt jelent az egész magyar társadalomra nézve, és elrettentő jele a demokrácia állapotának az országban. Az 1990-es egyházi törvény kielégítette az alkotmányossági szükségleteket. A cikkelyeiben foglaltak szerint bejegyzett összes egyháznak megvan a joga a létezéshez és működéshez. A törvényt megszegők működése az Ügyészség által kezdeményezett bírósági eljárás következményeként leállítható. Ezért az újra bejegyzés ellentétes a törvényi alapelvekkel.”
Az egyházügyi törvényt szigorú kritikák érik Magyarországon és külföldön egyaránt. Egy 15 fős, köztiszteletnek örvendő magyar értelmiségiekből álló csoport nyílt levelet írt a kormánynak, és felhívta az Európai Emberi Jogi Tanács figyelmét a vallásszabadság megsértésére. Viviane Redinghez, az Európai Igazságügyi, Alapjogi és Polgárjogi Bizottság alelnökéhez, illetve Thomas Hammarberghez, az Emberi Jogok Európai Biztosához küldött levelükben a következőket írják:
„A hetvenes években, a Kelet-Európa szovjet megszállása alatti hasonló helyzetben mindössze annyit tehettünk, hogy a bezárt vagy lerombolt kegyhelyeken virrasztásokat tartottunk, olyan Európáért harcoltunk, amelyet az emberi jogok egyesítenek. Reményeink hiábavalóak voltak?
Ennek a törvénynek az elfogadása csak a legújabb nyugtalanító példája annak a temérdek súlyos visszaesésnek, amely az emberi jogok és a jogállamiság területén történt a közelmúltban Magyarországon. Szívből reméljük, hogy Magyarország új egyházügyi törvényének tanulmányozása után hivatalos vizsgálatot indítanak e jogsértésekkel kapcsolatban, amelyek fenyegetést jelentenek minden európai számára.”
A levél aláírói: Ara-Kovács Attila újságíró, Dalos György író, Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, Haraszti Miklós, az EBESZ korábbi sajtószabadság-felelőse, Hodosán Róza, volt parlamenti képviselő, Iványi Gábor lelkész, Kenedi János történész, Konrád György író, Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke, Magyar Bálint, korábbi oktatási miniszter, Mécs Imre, volt képviselő, Radnóti Sándor filozófus, Rajk László építészmérnök, Szilágyi Sándor fotóművészeti író és Tamás Gáspár Miklós filozófus.
A törvény igazolására tett kísérletül hírként beállított pletykák láttak napvilágot az egyházi státussal való állítólagos visszaélésekről. Állítólag néhány profitorientált csoport egyházként regisztráltatta magát, hogy elkerülje az adófizetést és használja a nonprofit szervezeteknek járó kedvezményeket. A híradások szerint az egyik ilyen csoport orosz autóalkatrészeket importált fő vallási tevékenységként. Néhány hónappal korábban hasonló pletyka kapott szárnyra egy bizniszegyházról, amely állítólag kerékpáralkatrészeket importált, és azt bizonygatta, hogy a kerékpárláncok az egyházban használt rózsafüzérek. Kacagtató voltuk ellenére ezeknek a történeteknek súlyos mellékhatásai voltak – vallási gyűlöletet és intoleranciát szítottak.
Ám ezek az elnyomó intézkedések kétséget kizáróan jóval túlmennek az ilyen apró – ha egyáltalán létező – problémák megfékezéséhez szükséges cselekedeteken. A törvényt mindenekelőtt arra tervezték, hogy eltiporja a vallási sokszínűséget, a demokrácia éltetőelemét.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése számtalan alkalommal világosan kifejtette, hogy ennyire elnyomó vallási törvény létrehozására ilyen körülmények között semmi szükség sincsen. Ehelyett az államnak „a megszokott polgárjogi és büntetőjogi eljárásokat kellene használnia a vallásos, ezoterikus vagy szellemi jellegű csoportok nevében elkövetett illegális gyakorlatokkal szemben.”
A Parlamenti Közgyűlés kifejezetten elutasította bármilyen erőteljesebb intézkedés elfogadását, továbbá hozzátette, hogy a kormányoknak „közelednie kellene a vallásos csoportok felé, mely megértést, toleranciát, kommunikációt és a konfliktusok megoldását eredményezné” és „kemény lépéseket kellene tennie minden olyan akcióval szemben, amely diszkriminatív, vagy félresöpri a vallásos vagy szellemi kisebbségeket.”
Ennek ellenére a vallási törvényt kifejezetten úgy alkották meg, hogy félresöpörje a vallási kisebbségeket. Ezért jogi lépesekhez kellett folyamodni a törvény ellen. 2012. március 9-én a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a Magyar Alkotmánybírósághoz fordult az új vallási törvényben található súlyos hibák miatt. Iványi Gábor tiszteletes, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze és elnöke kijelentette:
„Meggyőződésünk szerint Alaptörvény-ellenes, hogy az Országgyűlés önkényes politikai mérlegeléssel hozott döntést arról, mely szervezeteket ismeri el egyházként és melyeket nem. Ez sérti az Alaptörvénynek a vallásszabadságot garantáló rendelkezését, az állam világnézeti semlegességét, illetve az indokolatlan megkülönböztetés tilalmát. Ezen túl az is alkotmányellenes, hogy az egyházi jogállásunk megszüntetése ellen nem biztosítottak jogorvoslati lehetőséget. Egyházunk abban reménykedik, hogy az Alkotmánybíróság döntése lehetőséget nyújt azoknak a zsidó, keresztény és más vallású egyházaknak és közösségeknek is, amelyeket hozzánk hasonló módon megfosztottak eddig tisztességgel gyakorolt jogállásuktól. Arra törekszünk, hogy a minket ért sérelemmel szemben a magyar állam jogvédelmi szervei előtt lépjünk fel a siker reményében, de a rendelkezésünkre álló hat hónapos határidő letelte előtt az Európai Emberi Jogi Bírósághoz is kénytelenek leszünk fordulni, ha addig a jogsérelem nem nyer orvoslást.”
A heves nemzetközi kritika tetőpontját jelenti az European Commission for Democracy through Law (Európai Bizottság a Demokrácia Érvényesítésére a Jog Eszközeivel) vagy ismertebb nevén Velencei Bizottság 2012. március 12-én megjelent véleményezése a vallási törvényről. A Velencei Bizottság alkotmányos és alapjogi kérdésekben az Európa Tanács tanácsadó testülete. „Olyan független szakértőkből áll, akik a demokrácia intézményében szerzett tapasztalatuk vagy a jog-, és politikatudomány fejlesztéséhez tett hozzájárulásuk által emelkedtek ki.” (Alapszabályzat, 2. bekezdés)
Bár széles körben nem ismert, de a Bizottságot tájékozott körökben az Európa Tanács „koronaékszerének” tekintik. A Velencei Bizottság jogi véleményei a terület legkiválóbb szakértőitől származnak, és végleges értékelésnek tekintik őket arról, hogy egy törvény megfelel-e az emberi jogi normáknak, vagy sem. A törvényt ért heves kritikák fényében valószínűleg maga a magyar kormány nyújtotta be a törvényt a Velencei Bizottsághoz vizsgálatra. A törvényt a Bizottság március 15–17. között tartott plenáris ülésén megvizsgálta, és a véleményezést pár nappal később nyilvánosságra hozta.
A Velencei Bizottság véleményezése a vallási törvényről igazolja az emberjogi közösségek aggodalmát, miszerint a törvény nem éri el az emberijogi normákat. A Velencei Bizottság a következőket jelentette ki:
„A törvényben támasztott követelmények túlzóak, és önkényes kritériumokhoz kötik az egyházak elismerését. Kiváltképpen a vallási közösség hazai és nemzetközi működésének időbeli hosszához kötött kritériumot és a politikai döntéshez kötött elismerési eljárást kell felülvizsgálni.
A törvény korábban törvényesen elismert egyházak százait törölte el, és ezt aligha lehet a nemzetközi normákkal egyezőnek gondolni.
Az elismerés egy parlamenti bizottságtól függ, (pozitív döntés esetén) törvénybe iktatás formájában vagy (negatív döntés esetén) elutasítás formájában. Ez nem felel meg a tisztességes eljáráshoz való jog normáinak.
A Velencei Bizottság javasolja a bejegyzési procedúra kijavítását úgy, hogy az megfeleljen a tisztességes eljáráshoz való jognak, pártatlan és részrehajlás nélküli feltételeket támasszon, és az eljárásban előre gondoskodjanak a garanciákról.
A vallási és lelkiismereti szabadsághoz való jog több témát ölel fel, mint pusztán a kiváltságok megítélése, állami juttatások és adókedvezmények az elismert egyházaknak. A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve. Ez annyira fontos, hogy egyáltalán nem lehet csorbítani, és nemzetbiztonsági alapon korlátozni sem.
Végül a törvény bizonyos mértékben egyenlőtlenül és diszkriminatíven kezel bizonyos vallásos meggyőződéseket és közösségeketattól függően, hogy elismerik őket, vagy sem.”
A Bizottság nyomatékosan hangoztatta aggodalmát a vallásos csoportok visszamenő hatályú „törlésével” kapcsolatban, és javasolja, hogy a törvényt úgy tervezzék újra, hogy teljesen elkerülje a törlési procedúrát, hacsak azt kényszerítő és objektív okok nem indokolják.
A törvényből áradó kirívó egyenlőtlenségeket a Bizottság különösen problematikusnak találta. Mivel a törvény különbséget tesz „elismert” és „el nem ismert” egyházak között, a Velencei Bizottság nemcsak az egyik oldalon szereplő 32 egyházzal és a másik oldalon szereplő további vallásokkal történő egyenlőtlen bánásmódot tartja aggasztónak, hanem hogy milyen követelményeket kell teljesíteniük ezeknek a további vallásoknak, hogy egyházi státuszt kaphassanak. A Bizottság véleményezése tartalmazza, hogy a magyar hatóságoknak „objektív és ésszerű magyarázatot kell adniuk, hogy miért csak azokat az egyházakat illetik meg a jogok és kedvezmények, amelyeket a nemzetgyűlés elfogadott, és ezeket a jogokat és kedvezményeket miért nem kapják meg a további egyházak”.
A Velencei Bizottság véleményezését követően Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Budapesten találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel a törvény reformjával kapcsolatban. A főtitkár így nyilatkozott: „Ennek a törvénynek politikai természete abban mutatkozik meg, hogy a Magyar Parlament dönti el, hogy melyik vallási szervezetet vagy egyházat regisztrálja. Ez azt jelenti, hogy a kérdést politikai alapokra helyezi, de ez nincs összhangban napjaink európai normáival.”
A törvényt ért széles körű és intenzív nemzetközi bírálatok, melyeket a Velencei Bizottság határozott véleményezése is alátámaszt, a hiba kijavításának felelősségét egyértelműen Orbán Viktor miniszterelnökre ruházzák. Vajon Magyarország dacolni foga Velencei Bizottsággal és a nemzetközi emberi jogi normákkal, vagy új törvénytervezetet mutat be, hogy helyrehozza a vallási törvény égbekiáltó hibáit? Mert ha ezt nem mutatja be, miután a Bizottságot elfogulatlan vélemény megalkotására felkérte, akkor Magyarország további megszégyenülést és a nemzetközi fórumokon való elszigetelődést kockáztat meg.
Bármi történjen is, ha a parlament nem cselekszik, akkor a Velencei Bizottság véleményezése világosan mutatja az utat a Magyar Alkotmánybíróságnak, amikor az Evangéliumi Testvérközösség keresete alapján a vallási törvény alkotmányosságát vizsgálja.
A törvényt mindkét esetben meg kell semmisíteni, és az illegális visszamenő hatályú „eltörlést” szintén – mivel ez az egyházak százait fosztja meg a régóta meglévő egyházi státusuktól.
Ameddig a vallási törvény hatályban van, fekete foltként csúfítja el Magyarország büszke és ragyogó imázsát.