EGY POLITIKAI JAVASLAT, AMELY MEGCSORBÍTJA A MAGYAROK VALLÁSSZABADSÁGÁT VALAMINT SÉRTI AZ ALKOTMÁNYT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ NORMÁIT

Nem nagy figyelmet keltő politikai eljárással Magyarországon ez év májusában, a 2002. évi választások folyamán megújult országgyűlés az MDF-nek adta meg azt a jogot, hogy elnököt delegáljon a hagyományosan ellenzéki vezetésű bizottságba, az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságba.

Az MDF választása Szászfalvi László képviselőre esett. Szászfalvi László személye első megközelítésben logikus döntésnek tûnik: az új elnök református lelkész. Mint képzett és elkötelezett lelkipásztornak nemcsak vallási kérdésekben kell jártasnak lennie, hanem különös affinitást és megértést kell tanúsítania a kisebbségi vallások mindig kényes ügye és az emberi jogok nem kevésbé problematikus, mély emberi empátiát igénylõ kérdései iránt is.

Elvileg tehát semmilyen ellentmondás sincs ezzel a fejleménnyel kapcsolatban. Nem is lenne, ha Szászfalvi László még 2001 novemberében nem indított volna ideológiai háborút azzal, hogy Balogh Lászlóval közösen benyújtott egy határozati javaslatot a Tisztelt Ház elé a kormány mellett mûködő Tárcaközi Képviselet felállításáról, hogy korlátozza a Magyarországon törvényesen bejegyzett kisegyházak működését, és ezáltal korlátozza számos vallási kisebbséghez tartozó magyar állampolgár emberi jogait is.

A vallási és emberjogi csoportokat és vezetőket Magyarország-szerte sokkolta a testületben lévő nyilvánvaló vallásos előítélet, valamint az az emberi jogi standardokban való visszaesés, amelyet ez az Európai Unióba törekvő Magyarország számára képvisel.

Az első probléma, hogy a létrehozandó testület eleve nem mentesíthető a politikai befolyástól (a kormány nevezné ki a vezetőjét, tehát a politikai semlegesség nem garantálható még a szakértők felkérése kapcsán sem).

Másodsorban, a testület feladatainak nagy részét az tenné ki, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje, elemezze és véleményezze azon vallási közösségek működését, amelyek minden törvényes alapotnélkülözve csak Szászfalvi László és Balogh László képviselők véleménye alapján szerepelnek az általuk létrehozott ideológiai feketelistán.

Harmadsorban, a testület besúgó hálózatot építene ki a kisegyházak tagjairól (I. 5-6. bekezdés) – ez olyan módszer, amely a kommunista rezsimre emlékeztet, vagy talán még annál is rosszabb.

Ezenfelül a testületnek joga lenne arra, hogy törvényjavaslatokat dolgozzon ki azért, hogy a javaslattevők véleménye alapján  – kijátszva alkotmányos jog rendszerünket – minden alap nélkül a törvény erejével járhasson el vallási közösségek és ezek tagjai ellen (I. 7. bekezdés).

Más szóval, a törvényjavaslattevők szerint – mivel nem tudnak eljárni a Magyarországon törvényesen működő kisegyházak ellen – meg kellene változtatni nemzetünk törvényeit, álcázott miniszteri rendeletet kell alkottatni, és akkor menne a dolog. Azt is mondják továbbá, hogy a magyar adófizetők költségén (ebbe belevéve a kisvallások hívőit is) fel kellene állítani egy központot, amely addig vizsgálja a vallási közösségeket, amíg képes nem lesz lemodellezni egy-egy olyan élethelyzetet, amely – az alkotmány és az emberi jogi normák ellenére – törvénytelenné teszi őket, és végre ellehetetlenül a működésük.

Triviális hasonlat, de súlyát tekintve, sajnos, ide illik, amikor is a múlt század első felében az Egyesült Államok déli részén sokak nézőpontja a következő volt: „Ha a rabszolgák felszabadítása után nem tudjuk megakadályozni a feketék szabad mozgását, akkor egyszerűen törvénybe kell iktatni, hogy feketék nem utazhatnak tömegközlekedési eszközökön és máris bűnözővé tettük azt, aki nem tudja, hol a helye.”

Azokat az elméleteket, amelyek a feketék („alsóbbrendű” emberek, stb.) korlátozásához vezettek, ma már csak érdekességként és megmosolyogtató dolgokként tartjuk számon, de 50 évvel ezelőtt az ilyesmi még meglehetősen komoly dolog volt.

Nem ebben az országban él – vagy nem figyeli a közéletet – az, aki azt gondolja, hogy az utóbbi években a kormány ne talált volna és ne csapott volna le az általa nemkívánatosnak vélt egyházak működésével kapcsolatos legkisebb törvénytelenségre is – ha ilyenek lettek volna. Még a nyilvánvalóan kormányzati megrendelésre készülő NBH-jelentések (Nemzetbiztonsági Hivatal) is rendre olyan közhelyes, konkrétumok nélküli és megfoghatatlan általánosságokban fogalmaztak, amelyekből a figyelmes olvasó egyértelműen megállapíthatja: nem találtak semmit, de valamit mondaniuk kellett, tehát kényesen ügyeltek arra, hogy semmilyen jogi következménye ne lehessen nagy nyilvánosság előtt tett kijelentéseiknek (rágalmazás: BTK, jó hírhez való jog: PTK).

(A legkonkrétabb állításuk szerint az jelent nemzetbiztonsági veszélyt egy általuk meg nem nevezett egyházzal kapcsolatban, hogy az az egyház jól megszervezi belső működését.)

Más körülmények között az egészet elutasíthatnánk azzal, hogy ez csak hivatással kapcsolatos féltékenység. Nehéz lenne egyáltalán komolyan venni, ha nem vennék ténylegesen komolyan az NBH jelentés szerzői, és azok, akik ezekre mint adatra támaszkodnak.

És mielőtt az az elvileg jogos kérdés merülne fel e sorok olvasójában, hogy a cikk írója miért ilyen rosszindulatú, miért nem tételezi fel Szászfalvi képviselő úrról és Balogh képviselő úrról, hogy őket tényleg csak az önálló indítványuk bevezetésében megfogalmazott okok vezették, meg kell vizsgálnunk ezeket az érvként felhozott okokat.

Az első ok az, hogy a képviselők „…..figyelemmel a magyar állampolgárok jelentős számú csoportjaitól érkezett kezdeményezésre” léptek. Ez annyira „konkrét”, mint a rossz emlékeket idéző: „több állampolgári bejelentés is érkezett….”. Ez egy demokráciában a komédia kategóriájába sorolható érv.

Más szóval, tevékenységük alapját pletyka képezi: nem a kis egyházak törvényszegéseiről, nem is zugügyvédek ügyeskedései révén megrekedt igazságszolgáltatási eljárásokról vagy igazuknak érvényt szerezni képtelen sértettekrõl van szó. Természetesen nem, mert ilyen esetek nem léteznek. Az „állampolgári kezdeményezések” valójában csak néhány más hitével kapcsolatban intoleráns személy szélsőséges követelését tartalmazzák.

A bevezetésben szereplő második érv már sokkal alattomosabb: a képviselők azt állítják, hogy „….figyelemmel továbbá az Európa Tanács testületeinek az elmúlt évek folyamán elfogadott állásfoglalásaira és ajánlásaira; – különösen az ET Parlamenti Közgyûlésének 1412. sz.(1999. június. 22-i) ajánlására. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy az ember azt gondolja, hogy az ET megerősíti az „európai szintű fenyegetést”, valamint nyilatkozatokat fogalmaz meg a témával kapcsolatban.”

Nem. Valójában a szerzők egyszerűen figyelmen kívül hagyták az Európa Tanács testületeinek az elmúlt évek folyamán elfogadott állásfoglalásait, és kiragadták az ET Parlamenti Közgyűlésének 1412. sz.javaslata udvariasan „elutasított” gondolatát.  Azt a javaslatot, hogy állítsanak fel egy úgynevezett „Információs Központot” – ami az európai kisebbségekkel kapcsolatos központi propagandaszervezet szépített megnevezése – , az ET legtekintélyesebb tagjaiból álló, 43 országot reprezentáló Miniszterek Tanácsa elutasította. A miniszterek azt válaszolták, hogy nem látják biztosítottnak az 1412. sz. javaslatban felállítani szándékozott, úgynevezett Információs Központ hitelességét és objektivitását.

A Szászfalvi László és Balogh László által megfogalmazott magyar változat sokkal nagyobb hatalmat adott volna a Miniszterek Tanácsa által elutasított ET 1412. sz. javaslatánál.

Mint már említettük, a magyar változat mellőzött volna néhány fontos ET-nyilatkozatot, beleértve a következőket is:

„A vallási pluralizmus elidegeníthetetlen része (szükségszerű jellemzője) a demokratikus társadalom fogalmának. Épp ezért ez a gondolat a kulcsreferencia ahhoz, hogy megállapítsuk, miszerint a vallásszabadság az Egyezmény 9. cikkelyének 2. bekezdése alapján történő valamely korlátozása elfogadható-e, vagy sem.” (Utalás az 1950-es emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat védelmező Európai Konvencióra.)

Az említett Egyezmény 9. cikkelye kimondja:

„1. Mindenkinek joga van a gondolkodás, a lelkiismeret és a vallásszabadságához. Ez a jog magában foglalja a szabadságot ahhoz, hogy valaki megváltoztassa a vallását vagy hitét, illetve azt a szabadságot, hogy akár egyedül, akár másokkal együtt egy közösségben és akár nyilvánosan, akár privát formában kifejezésre juttathassa a vallását vagy hitét imádságok, tanítások formájában, valamely gyakorlatban vagy szertartásokon.”

„2. Azt, hogy valaki a vallását vagy hitét kifejezésre juttassa, csak olyan mértékben szabad korlátozni, mint ahogy azt a törvény meghatározza, és ha erre egy demokratikus társadalomban a lakosság biztonsága, a közösség rendjének, egészsé-gének és erkölcsének megóvása érdekében van szükség, illetve azért, hogy mások jogait és szabadságát megóvják.”

Ez a két idézet magáért beszél. Az Európa Tanács semmi olyan diszkriminációt nem tűr el, amely nem tartozik a 9. cikkely 2. bekezdésének hatálya alá, de még azt is csak a törvény által meghatározott módon, és ha az nem sérti a vallási pluralizmus elvét.

Továbbá, az ET Miniszterek Tanácsa megállapítása szerint: „A legalapvetőbb elvnek a vallásszabadságnak kell lennie, és – a büntető jogban – az ártatlanság vélelmének.”

Ebből a nézőpontból a Szászfalvi és Balogh képviselők javasolta „Tárcaközi Képviselet” nem nevezhető európainak. Közelebbi összefüggéseiben teljesen szükségtelen – tisztességtelen alapokon nyugszik, és veszélyt jelent a mindenkit megillető jogra, hogy abban higgyen, amiben akar. Lehetnek törvényen és renden kívüli csoportok, sérthetik mások jogait és szabadságát, de mind a törvény alá tartoznak, ugyanúgy, mint Magyarország többi része, beleértve a politikai pártokat, filozófiai csoportokat, társadalmi szervezeteket, vállalatokat és minden másfajta csoportot.

Az ártatlanság vélelmétől fényévnyi távolságra áll ügyek nélkül, bűncselekmények nélkül, destruktív tevékenységek nélkül bűnöst kiáltani, és a sajtóban gerjesztett pletykák szintjén megrekedt híresztelések alapján ideológiai szükségállapot kihirdetését szorgalmazni.

Természetesen lehet az ártatlanság vélelmét liberális „huncutságnak” tartani. Lehet, de akkor nem ildomos lépten-nyomon az Európai Unióra, az Európa Tanácsra és az „emberi jogokra” hivatkozni. Sokkal tisztább, egyenesebb, és – ahogy mondani szokták – magyar emberhez méltóbb, ha nyíltan bevallják valódi céljaikat. Szászfalvi László vélhetőleg azt gondolja, hogy aki nem az ő vallását követi, az téved.

Sokan vannak ezzel így – a vallások természete már csak ilyen. Mindannyian a sajátunkat érezzük az igaz útnak, vagy legalábbis a legjobbnak saját magunk számára.  Egy lelkésznek nemcsak jogában áll, de általában erkölcsi kötelességének is érzi, hogy a saját teológiai igazáról tanítások és példák alapján a lehetőségek hez mérten meggyőzzön másokat. Másfelől a politikusoknak ettől nemcsak nyíltan, de más módon is tartózkodnia kellene.

De sokkal inkább a magyar polgárok szabadságával és emberi jogával összefüggő kép része, hogy ha egy politikus ennyire pontatlan és figyelmetlen az Európa Tanács állásfoglalásainak értelmezésével kapcsolatban, akkor hogyan fogja támogatni nemcsak a Magyar Alkotmányt, hanem mint az „Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság” elnöke az Európai Unió standardjait?  De a polgárok mindennapi élete szempontjából talán még ennél is fontosabb, hogy támogassa az állampolgároknak azt a jogát, hogy abban higgyenek, amiben akarnak.