L. Ron Hubbardot leginkább íróként, és a szcientológia vallás alapítójaként ismerik, pedig például cserkészként és felfedezőként beírta magát a történelemkönyvekbe. Kalandos élete során élete során rengeteg helyen megfordult, sok mindent élt át és valósított meg.
Egy tengerésztiszt és felesége gyermekeként 1911-ben született az amerikai „vadnyugaton”. Elsőként azzal szerzett ismertséget, hogy 13 éves korában Amerika legfiatalabb sascserkésze lett, azaz megszerezte mind a 21 elérhető cserkészjártasságot bizonyító jelvényt, és személyesen találkozhatott az Egyesült Államok 30. elnökével, Calvin Coolidge-dzsal cserkészcsapatának képviseletében. 111. születésnapja mellett író karrierjének 80. évfordulóját is idén ünneplik. Hubbard a ponyvaregények aranykorának egyik legtermékenyebb írójaként szerzett hírnevet az 1930-as, 40-es évek Amerikájában olyan népszerű regényekkel, mint a Rettegés, amely Stephen King, Isaac Asimov és Ray Bradbury tetszését is elnyerte, vagy a Végső Elsötétítés, amelyet a tudományos-fantasztikus irodalom kurzus tananyagává tettek Kalifornia egyik egyetemén.
Mindeközben 1940-ben felvételt nyert a new yorki Felfedezők klubjába, ahol egy olyan exkluzív társaság tagja lett, mint Neil Armstrong és Buzz Aldrin űrhajósok, James Cameron filmrendező és mélytengeri kutató vagy Thor Heyerdal a Kon-Tiki hajósa, akik Hubbardhoz hasonlóan a Felfedezők Klubjának zászlaja alatt végezhették expedícióikat.
A Szcientológia Egyház közönségkapcsolati igazgatója, Lange László az évforduló kapcsán elmondta:
„L. Ron Hubbard legtöbbször a szcientológia vallás alapítójaként kerül a hírekbe, viszont azt már kevesebben tudják, hogy a Guinness World Records honlapján a mai napig két világrekordod tartanak számon a neve alatt: a legtöbb művet publikált író és a legtöbb hangoskönyvként kiadott író díját. Mindazonáltal számunkra humanitárius és vallásalapítói munkássága bír a legfőbb jelentőséggel, hiszen ezt az örökséget igyekszünk elérhetővé tenni az emberiség javára. Nyilván az évforduló magyarországi ünneplését beárnyékolja a szomszédunkban zajló háború, viszont büszkék vagyunk arra, hogy L. Ron Hubbard jelmondatát, a Mindig lehet tenni valamit követve önkéntes lelkészeink az elmúlt két hétben több mint 15 segélyakciót hajtottak végre a menekültek megsegítésére.”