Ha manapság megkérdeznénk valakit az utcán, mit gondol, használnak-e még a pszichiátriákon elektrosokkot, az illető jó eséllyel azt mondaná: már régen betiltották, valószínűleg a Száll a kakukk fészkére című film megjelenése után. Így aztán az emberek nagy része tévesen tippelné meg a választ. Az elektrosokk ugyanis a mai napig rendszeres használatban van világszerte – így Magyarországon is. De vajon mi lehet az, ami egy ennyire ellentmondásos megítélésű kezelést ennyi év után is használatban tart? Milyen gyógyhatást tulajdonítanak neki, milyen károkat okozhat, és mivel jár ez a fajta pszichiátriai kezelés valójában? Cikkünkben ezt a kérdést járjuk körbe.
„Nagyon fiatalon lehangoltnak éreztem magam. De nem tudtam, hogy valójában pajzsmirigy-alulműködésem volt”
– meséli saját történetét Jan Eastgate, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű nemzetközi szervezet elnöke – azé a szervezeté, amely manapság (számos szakértővel együtt) nagyon határozottan fellép az elektrosokk alkalmazása ellen.
„A háziorvos pszichiáterhez küldött, az meg azt mondta: »Sokk-kezelést kell kapnia.«”
Eastgate a saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor „kezelés” gyanánt nagyfeszültségű elektromos áramot vezetnek át az ember fején:
„A sokk olyan, mintha egy kézigránát robbanna fel a testben. Mintha minden ideget és sejtet hatalmas erejű elektromosság járna át. És utána tisztában vagy vele, hogy az a test soha nem lesz ugyanaz.
Amikor felébredtem, rendkívül össze voltam zavarodva. Nem tudtam, hol vagyok. Hihetetlen fájdalmak gyötörtek. Felnéztem arra a valakire, aki az ágyamnál állt, és nem tudtam, ki volt az. Megkérdeztem: »Ki maga?« A válasza: »Az édesanyád.«
Az elektrosokk kínzás, és az, hogy terápiaként terjesztik, maga az árulás.”
Egy rémálom kezdete
Hogy a pszichiáterek egyáltalán kísérletezni kezdtek a sokk „kezelés” célú használatával, annak alapját eredetileg (mintegy száz évvel ezelőtt) az a megfigyelés képezte, miszerint epilepsziás betegeknél nem szokott előfordulni skizofrénia, és fordítva: egy skizofrén páciens nem lesz epilepsziás. Ebből azt a sajátságos következtetést vonták le: ha epilepsziát váltanak ki a páciensben, azzal bizonyára elűzik belőle a skizofréniát. Nekiláttak hát, hogy kidolgozzák, hogyan váltsanak ki szándékosan epilepsziás görcsrohamot a betegeknél.
A görcskezelés kezdetei az 1920-as évekre nyúlnak vissza: ekkor kezdték alkalmazni az inzulinnal kiváltott sokkot, amely számos pácienst ölt meg vagy tett gyengeelméjűvé. Az 1930-as években a magyar Meduna László ugyanezt a görcsrohamot a metrazol nevű anyaggal idézte elő. Az elektromosság mint görcs kiváltására alkalmas eszköz a 30-as évek végén került előtérbe. Az olasz pszichiáter, Ugo Cerletti egy római vágóhídon kapta az ihletet 1938-ban, amikor megfigyelte, hogy a vágásra szánt sertéseket először a fejre mért elektromos ütéssel kábítják el, mielőtt leölik őket.
A következő két évben Cerletti különféle állatokon folytatott kísérleteket, mielőtt az emberkísérletbe belevágott. Saját bevallása szerint első emberi áldozata, egy hajléktalan, könyörgött, hogy ne adjon neki újabb sokkot. Cerletti kollégája, Lothar Kalinowsky pszichiáter tanúja volt az első eljárás szörnyűségeinek. Felesége így számolt be az esetről:
„Mikor [a férjem] hazajött ebédelni, falfehéren azt mondta: »Ma valami szörnyűséget láttam.« És beszámolt az első elektrosokk-kezelésről. És azzal zárta: »Soha többé nem akarom ezt látni.«”
Ennek ellenére az elektrosokk-kezelés az 1940-es évekre széles körben elterjedt Európában és az Egyesült Államokban. Amikor 1975-ben a nagyközönség elé került a Ken Kesey regényéből készült Száll a kakukk fészkére, egy egész társadalom hördült fel a filmben bemutatott elektrosokk-kezelés láttán. A felhördülés jogos volt: a film teljes valójában mutatta be, szépítés és túlzás nélkül, hogyan zajlik egy elektrosokk. Ám az eljárás ezután is széles körben használatban maradt, mind a mai napig. Pszichiátriai források szerint évente mintegy 1,4 millió elektrosokkot hajtanak végre világszerte.
A görcsroham „terápiás” értéke
Történt mindez annak ellenére, hogy egy ilyen görcsrohamnak egészségügyi szempontból a fele sem tréfa. Az epilepsziás rohamról orvosok a következőket mondják:
„Egy epilepsziás nagyroham az, amikor öntudatlanná válunk, és sok görcsös izom-összehúzódás történik, amelyek sérülést okozhatnak, és gyakran a húgyhólyag és a bélműködés feletti irányítást is elveszítjük.” – Dr. Charles Law, mentőorvos
„A légzés is leállhat. Az emberek elharaphatják a nyelvüket, annyira homoríthatják a hátukat, hogy elrepedhet a gerincük. Ez az idegműködés komplett szervezetlensége, amelyben a személy elveszti a teste feletti irányítást.” – Dr. Moira Dolan, orvos
„Amikor a sürgősségi osztályon vagyunk, és valaki egy [epilepsziás] rohammal érkezik, az valódi vészhelyzet, és azonnal megpróbáljuk leállítani a rohamot és a mellékhatásait, meg az általa kiváltott dolgokat.” – Dr. Anna Law, mentőorvos
„Minél több rohama van valakinek, annál nagyobb a lehetőség az értelem hanyatlására, a különféle neurológiai zavarokra és az egyre több rohamra.” – Dr. Genevieve King, orvos
„Az ismétlődő görcsrohamok potenciálisan csökkentik a személy élettartamát. Ez hatással van a halandóságra.” – Dr. Ken Sharlin, neurológus
A pszichiáterek ilyen rohamot váltanak ki szándékosan a páciensnél, hogy az általuk kívánt hatást elérjék.
„Az eljárás ma már humánus”
Az elektrosokknak egy idő után annyira rossz híre kelt, hogy a pszichiáterek kénytelenek voltak azt „újracsomagolni”. Új, jobban csengő nevet kapott: elektrokonvulzív terápia (ECT). (A konvulzió jelentése: görcs, tehát elektrokonvulzív = elektromossággal kiváltott görcsroham. Erről persze az egyszeri páciensnek, akinek a jól hangzó „elektrokonvulzív terápiát” felkínálják, többnyire fogalma sincs.)
Az új név mellett még egy fontos változás történt az elektrosokk terén: elkezdték altatásban, izomlazítók használatával alkalmazni. Ez nem volt véletlen. Az éber állapotban, izomlazító nélkül elektrosokkolt páciens ugyanis borzasztó kínoknak és rettegésnek volt kitéve. A nagyfeszültségű árammal kiváltott görcstől a páciens izmai a végletekig megfeszültek, nem volt ritka a gerinc vagy a végtagok repedése vagy törése; az illető szájába gumipecket kellett helyezni, hogy ne harapja le a nyelvét, vagy ne törjenek ki a fogai. Az elektrosokk általi pszichés fenyegetettség érzése csak hab volt a tortán.
Ezeken a „külsőségeken” kívántak változtatni az altató és az izomlazító bevezetésével. Valóban: az altatásnak köszönhetően a páciens öntudatlan állapotban van, amikor az áramot a fejébe engedik, a beadott izomlazító következtében pedig izmai nem feszülnek meg, így a csonttörés, harapás veszélye is megszűnik. (Ami azt illeti, az izomlazító olyannyira elernyeszti a testet, hogy a szívizom kivételével minden izom megbénul – így a légzőizmok is, tehát a pácienst, hogy meg ne fulladjon, mesterségesen lélegeztetni kell az eljárás alatt.) Mindez egy külső szemlélő számára sokkal humánusabbá teszi az elektrosokk-kezelés látványát.
A legfontosabb dolog azonban nem változott. A cél továbbra is az epilepsziás nagyroham kiváltása az agyban; az elektrosokk által okozott agyszövet-károsodásra pedig az altatás és az izomlazító semmilyen hatással nincs. Egy hasonlattal élve: hogy az embert éber vagy altatott állapotban verik össze egy baseballütővel, a végeredmény tekintetében szinte mindegy.
Vagyis egy különbség mégis van az ECT esetében. Az altató- és izomlazító szerek ugyanis megemelik a roham kiváltásához szükséges áram mennyiségének küszöbét, így nagyobb intenzitású elektromos áramra van szükség, hogy rohamot váltsanak ki. A nagyobb mennyiségű áram pedig nagyobb agykárosodásnak teheti ki a pácienst.
Az ECT során az izmok elernyesztéséhez használt egyik leggyakoribb szer ráadásul ugyanaz a szukcinilkolin, amelyet gyógyszeres kivégzések alkalmával az elítélteken használnak, hogy izmaik működését – így légzésüket is – leállítsák.
Egy kis fizikaóra
Egy szokásos elektrosokk-gép akár 460 voltnyi feszültséget is leadhat a kezelt páciens agyára. Ez a duplája annak a feszültségnek, amely Európában az elektromos hálózatból jön (230 V), és mintegy négyszerese annak, ami az Egyesült Államokban (110 V). Vessük ezt össze azzal, hogy az idegsejtek és az agy normál működésük során mindössze 0,2 voltos feszültséggel működnek, és képzeljük el, milyen lehet, amikor ezen a finoman hangolt, érzékeny rendszeren ennek a 2300-szorosa söpör keresztül.
Ezzel együtt az elektrosokk-gép 800-900 milliamper áramerősséget adhat le az eljárás során. Ennél jóval kisebb áramerősség is halálos mennyiség lehet, ha az érzékeny szerven, például a szíven halad keresztül.
Ehhez képest a pszichiáterek többségének nem sok fogalma van róla, mi is történik pontosan olyankor, amikor életveszélyes mennyiségű áramot vezetnek pácienseik testébe. Richard Abrams pszichiátert, a Somatics elektrosokkgép-gyártó cég társtulajdonosát 2018-ban a bíróságon kérdezték hozzáértéséről. Abrams eskü alatt vallotta a következőt.
Bíróság: „Van bármilyen megértése az ECT működésének részleteiről?”
Abrams: „Nincs.”
Bíróság: „Egyetért azzal, hogy az iparág mai általános állapota még mindig az, hogy az ECT gyakorlóinak nincs megértésük arról, hogy hogyan működik?”
Abrams: „Ez így van.”
Ugyanez a Richard Abrams írta az elektrosokk-terápia standard tankönyvét. Ugyanez a pszichiáter, aki beismerte, hogy semmit sem tud az ECT működéséről, írt egy tudományosnak és hitelesnek tartott tankönyvet. Emellett pedig ECT-gépeket gyárt, és világszerte értékesíti őket.
„Mellék”-hatások
Az eljárás kapcsán leggyakrabban felmerülő káros reakciók az agykárosodás és a memóriakárosodás. Bár ezeket a nyilvánosság előtt pszichiáterek rendszeresen bagatellizálják, szakmai berkekben tetten érhető, hogy ezekről nagyon is tudomásuk van. Dr. Max Fink pszichiáter, az elektrosokk elismert amerikai atyja nem rejtette véka alá a lényeget:
„Az elektrosokk fő komplikációi: halál, agykárosodás, memóriakárosodás és spontán rohamok.”
Ezzel együtt az elektrosokk által okozott memóriakárosodás területe nincs agyonkutatva. „Csak néhány tanulmány készült az elmúlt 33 évben” – mondja Toby Watson klinikai pszichológus – „a hosszú távú, hat hónapnál tovább tartó amnéziáról. És azt találták… Ha keresik, megtalálják, de hajlamosak egyszerűen nem keresni.”
Arlene Tessitore, aki gyógyászati eszközök kutatójaként dolgozik elmondta:
„Már régóta tudnak a maradandó emlékezetvesztésről és valójában arra utasították a szakmát, hogy azt mondják, hogy nem maradandó, nem hosszú távú, hogy olyan szavakat használjanak, mint »átmeneti«, olyan szavakat, mint »időszakos«, olyan szavakat, mint »ideiglenes«, hogy minimalizálják ezeket a káros hatásokat.”
Az elektrosokk által okozott agykárosodás talán egyik leghíresebb példája Ernest Hemingway esete. A Nobel-díjas író röviddel azután lett öngyilkos, hogy egy sor elektrosokkot kapott. Halála előtt ezt írta:
„Mi értelme tönkretenni a fejemet és kitörölni az emlékezetemet, ami a tőkém, és ellehetetleníteni a működésemet? Briliáns kezelés volt, de a pácienst elvesztettük.”
Az elektrosokk Magyarországon
Mielőtt az ember azt gondolná, hogy a fent leírtak csak valamely távoli országra vagy a tengerentúlra érvényesek, sietve leszögezzük: elektrosokkot Magyarországon is alkalmaznak. Ezek pontos számát beszerezni azonban nem könnyű. Egy, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól beszerzett adat szerint 2002-ben 203 ilyen beavatkozást végeztek, egy 2017-es tanulmány szerint 2014-ben mintegy 176-ot.
Egy húsz év körüli, Nógrád megyei fiatalember szakmunkásképző iskolába járt, ahol társai rendszeresen zaklatták és fizikailag bántalmazták. A fiú emiatt visszahúzódóvá vált, magába fordult, és kényszeres kézmosás alakult ki nála. Szülei az ambuláns pszichiátriára vitték. Ott megoldás gyanánt egy pszichiátriai szert írtak fel neki.
Miután ezt szedni kezdte, a magatartása megváltozott, agresszívvé vált – így hamarosan bekerült a megyei kórház pszichiátriai osztályára. Ott sorban próbálgatták rajta egyik pszichiátriai szert a másik után, összesen kilencfélét, csak hogy kiderüljön, egyiktől sem javul az állapota. A kórház pszichiátere ezután újabb módszerhez folyamodott: a fiatalember hat elektrosokkot kapott.
Szülei erről nem is tudtak – számukra az tűnt fel, hogy a gyerek furcsán viselkedik: zombiszerű állapotban van, gondolkodni is alig tud. Amikor kiderült, hogy fiukat az engedélyük nélkül elektrosokkolták, felháborodva vonták kérdőre a kórházat. Ennek eredményeképpen a kórház gyorsan hazaengedte a fiút.
Ám viselkedése továbbra is agresszív és zavart volt, emiatt újra és újra visszakerült a pszichiátriára. Az osztályon végül meggyőzték a szülőket, hogy megint elektrosokkra lesz szükség. Így a fiatalember újabb tizenkét elektrosokkot kapott.
Állandó dühkitörései, dezorientáltsága ezután is változatlan maradt. Szüleinek végül nem volt más választása, mint fiukat gondnokság alá vetetni és elhelyezni őt egy pszichiátriai otthonban. A fiatalember ma is ott él.
Mivel az elektrosokk Magyarországon úgynevezett invazív beavatkozásnak (a szervezetbe behatoló eljárásnak) minősül, a pácienssel beleegyező nyilatkozatot kell aláíratni a kezelés előtt. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen komoly beavatkozásnál a beleegyező nyilatkozat szövege pontosan, szigorúan szabályozott. Ez azonban távol áll a valóságtól. Az egyes kórházak beleegyező nyilatkozatai erősen különböznek, a várható káros hatások, veszélyek tekintetében komoly eltéréseket mutatnak. Bár egyik kórház sem ad mindenre kiterjedő, teljes körű felvilágosítást az ECT-ről, többük kétoldalas betegtájékoztatón informálja a pácienst a lehetséges veszélyekről, amelyben felfedik, hogy a kezelés mellékhatása lehet memóriakárosodás (esetenként tartós, néha maradandó), de okozhat szabálytalan vagy szapora szívverést, tudatzavart, gégegörcsöt is. Más kórház ugyanezt elintézi egy rövidke, féloldalas beleegyező nyilatkozattal, amelyben a kezelés legrosszabb velejárója „átmeneti feledékenység” lehet, ami azonban „pár hét után megszűnik”. Összességében elmondható, hogy a valódi értelemben vett tájékozott beleegyezés (vagyis a páciens teljes körű felvilágosítása, minden előnnyel és kockázattal, az összes felmerülő lehetőséggel) az ECT-vel kapcsolatban egyetlen magyar kórházban sem valósul meg.
Mindarról azonban, amiről a cikkben fentebb szó esett, a társadalom nagy része nem tud szinte semmit. Ezért is szervezett békés demonstrációt az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi szervezet hazai csoportja 2019 novemberében, amikor Budapesten elektrosokk-konferenciára került sor egy pszichiátriai klinika épületében. Ahogy a konferencia nemzetközi volt, úgy a békés tüntetésre is tíz országból érkeztek emberi jogi aktivisták, hogy felemeljék szavukat az elektrosokk használata ellen, amelyet a tüntetők szerint már régen be kellett volna tiltani, és amelynek – a barbár viselkedésmódosító agyműtétekhez hasonlóan – már régen el kellett volna tűnnie a történelem süllyesztőjében.
Az emberi jogi szervezet számos bizonyítékot gyűjtött össze az elektrosokk terápia káros hatásairól, az áldozatok személyes történeteivel alátámasztva, amelyből egy dokumentumfilm is született. A film megtekinthető a www.cchr.org.hu oldalon.
