Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

A nemzetközi próbaper Ernst Rüdin vádlottal kapcsolatos határozata

Az ENSZ New York-i székhelye adott otthont az emberi jogokról szóló nemzetközi próbapereknek a 2023-as holokauszt-emlékév részeként, az ENSZ holokausztról szóló felvilágosító programja keretében. Egy elképzelt tárgyalóteremben tíz országból harminckét 15–22 év közötti diák hallgatta ki az úgynevezett náci faji higiénia atyját, a hithű náci Ernst Rüdint (személyét egy színész alakította).

A pszichiáter, genetikus és eugenikus Rüdin mérhetetlen mennyiségű szenvedésért és halálért volt felelős az 1930-as és 40-es években. A tárgyaláson a legkiszolgáltatottabbak azon jogáról volt szó, hogy megvédjék őket a bántalmazástól; a vezetés felelősségéről; és az etika helyéről a tudományokon belül.
A Nemzetközi Próbaper háromtagú bírói testülete a legmagasabb szintű tapasztalattal rendelkező, elismert bírákból állt.

Az elnöklő bíró, Angelika Nussberger tiszteletbeli bíró és német jogászprofesszor volt, aki 2011. január 1. és 2019. december 31. között az Emberi Jogok Európai Bíróságának Németország tekintetében eljáró bírája, 2017 és 2019 között pedig a Bíróság alelnöke volt.

A tiszteletbeli bíró szerepét az argentin Silvia Alejandra Fernández de Gurmendi jogász, diplomata és bíró látta el. Ő volt 2010. január 20-tól a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bírája, 2015 márciusától 2018 márciusáig pedig az elnöke. 2020-ban megválasztották a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumában részes államok közgyűlésének elnökévé a huszadik-huszonkettedik ülésszakra (2021–2023).

Emellett részt vett a testületben a tiszteletreméltó Elyakim Rubinstein bíró is, Izrael Legfelsőbb Bíróságának korábbi alelnöke. Prof. Elyakim Rubinstein izraeli diplomata és hosszú ideje köztisztviselő is, 1997 és 2004 között pedig Izrael főügyésze volt.

Vádirat: Az Emberi Jogok Nemzetközi Különleges Bírósága előtt:
Ügyszám: 001-2022
Ügyész: Emberiség
Alperes: Ernst Rüdin professzor, svájci és német kettős állampolgár

Jelen perben a tisztelt bíróságot arra kérjük, hozzon megállapító ítéletet arról, hogy a vádlott a nem katonai parancsnok vagy az úgynevezett „társbűnös” jogi meghatározásai szerint közvetlenül vagy közvetve felelős-e az alábbi cselekményekért vagy mulasztásokért:
1. Emberiesség elleni bűncselekményekre való felbujtás, azaz gyilkosság, megsemmisítés, kínzás és üldözés a Római Statútum 7. cikke (1) bekezdésének a), b), f), g) és h) pontjai, valamint az 1945. évi 6. cikk c) pontja szerint;
2. Népirtásra való felbujtás a Római Statútum 6. cikke, valamint a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, 1948. évi egyezmény 3. cikkének c) pontja szerint;
3. A Római Statútum 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja, valamint a 7. cikk, 17. cikk (1) bekezdése szerinti felbujtás, valamint a sterilizáció emberiesség elleni bűncselekményének közvetlen előidézése.
4. Bűnszervezetben való tagság a Nürnbergi Alapelvek 9. és 10. cikke szerint.

Az emberi jogokról szóló nemzetközi próbaper többórás tárgyalása után, ahol a vád és a védelem bemutatta bizonyítékait, tanúit és érveit, a bírák egyhangú döntést hoztak. Minden bíró ismertette döntését és indoklását:

Tisztelt Angelika Nussberger bírónő:

„Hadd kezdjem azzal, hogy néhány szóban elmagyarázom, miért olyan fontos ez az ügy. Öt szempontot szeretnék kiemelni.

Először is, az eset egy olyan ideológia katasztrofális következményeit mutatja be, amelyben az egyén, az ő méltósága és sorsa nem számít. A náci Németországban a propagandisztikus szlogen a következő volt: »Te semmi vagy, a néped a minden.« Az eset megmutatja, milyen szélsőségekhez vezethet egy ilyen ideológia. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is léteznek ilyen ideológiák, még akkor is, ha a náci Németország volt a legszörnyűbb példa. Ezért kell, hogy minden jogi értékelés kiindulópontja minden egyes emberi lény méltóságának sérthetetlensége legyen.

Másodszor, az eset a fehérgalléros bűnösök, konkrétabban a tudósok felelősségét szemlélteti. Nem cselekedhetnek elefántcsonttoronyban, és nem tehetnek úgy, mintha nem lennének felelősek kutatásaik, elméleteik és eredményeik következményeiért.

Harmadszor, az, hogy valakit, aki szörnyű bűnöket követett el, nem vádolnak meg, olyan igazságtalanság, amelyet még a későbbi generációk is fájdalmasan éreznek, és amellyel foglalkozni kell. Még ha igazságot tenni már nem is lehet, világossá kell tenni, hogy mit követelt volna meg az igazságszolgáltatás.

Továbbá, még ha egy bűncselekményt sokan és sok országban követnek is el, az akkor is bűncselekmény.

És ötödször, igaz, hogy az értékek és a meggyőződések idővel változnak. Mindazonáltal vannak olyan alapvető értékek, mint az emberi méltóság, az élethez és a testi épséghez való jog, amelyeket soha nem szabad megkérdőjelezni.

Most pedig hadd térjek rá Rüdin úr ügyének a nemzetközi büntetőjog alapján történő értékelésére.

Az ügyészség az »Emberiség«, tehát az ügy nem térben és időben rögzített. Ez egy fontos tényező.

Az ügyészség a Római Statútum, a népirtási egyezmény és a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék statútuma alapján indított eljárást a vádlottal szemben. Ezek a jogszabályok még nem léteztek abban az időben, amikor – a vád szerint – a vádlott a bűncselekményeit elkövette, azaz 1945 előtt. A »nullum crimen sine lege« (»nincs bűncselekmény törvény nélkül«) elve az általánosan elismert jogelvek részének tekinthető. Ez az elv azonban lehetővé teszi a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek alapján történő tárgyalást és büntetést. Így a Római Statútum, a népirtásról szóló egyezmény és a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék statútuma annyiban alkalmazható, amennyiben ezek a már 1945 előtt is érvényes általános jogelveket tükrözik.

Az első bűncselekmény, amellyel a vádlottat vádolják, az emberiesség elleni bűncselekményekre való felbujtás, azaz gyilkosság, megsemmisítés, kínzás és üldözés egy azonosítható csoport vagy kollektíva, itt a fogyatékkal élők ellen. Az ügyészség meggyőzően bizonyította, hogy a vádlott szándékosan – mély meggyőződésből – cselekedett, amikor írásaiban, beszédeiben és kiáltványaiban támogatta a náci kormány eutanázia- és sterilizációs programját. Közvetlen okozati kapcsolat állt fenn a kutatásai és nyilvános nyilatkozatai, valamint az ezeken az elméleteken alapuló programok megvalósítása között. Az eutanázia és a sterilizációs program magában foglalja a gyilkosság, a megsemmisítés, a kínzás és az üldözés bűncselekményeit egy azonosítható csoport ellen. Ennek megfelelően megállapítom, hogy a vádlottat az első számú vádpont tekintetében felelősségre kell vonni.

A második bűncselekmény, amellyel a vádlottat vádolják, a népirtásra való felbujtás. A népirtási egyezmény és a Római Statútum szerint a népirtást egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztítására irányuló szándékkal kell elkövetni. Ez azonban nem vonatkozik a fogyatékkal élőkre. Így nem lehet azt állítani, hogy 1945 előtt vagy akár 1945 után létezett volna egy olyan általános, a civilizált nemzetek által elismert jogelv, amely a fogyatékkal élők ellen elkövetett cselekményeket »népirtásként« azonosította volna. Ennek megfelelően a vádlottat nem lehet népirtásra való felbujtásban bűnösnek találni, és a második vádpont alapján fel kellene menteni.

A harmadik bűncselekmény, amellyel a vádlottat vádolják, a sterilizáció emberiesség elleni bűncselekményére való felbujtás, valamint annak közvetlen okozása. A sterilizálás kínzásnak minősül. Így az első vádpontnál elmondottak itt is érvényesek. Ennek megfelelően úgy vélem, hogy a vádlottat a harmadik vádpont tekintetében is felelősségre kell vonni.

A negyedik bűncselekmény a Német Neurológusok és Pszichiáterek Szövetségének bűnszervezetében való tagság. Ez a szervezet volt, amint azt a vád bizonyította, felelős az eutanáziaprogram végrehajtásáért. Ennek megfelelően megállapítom, hogy a vádlottat a negyedik számú vádpont tekintetében is felelősségre kell vonni.”

Silvia Fernández de Gurmendi bírónő:

„Mielőtt értékelném az itt tárgyalt ügyben elkövetett bűncselekményeket, szeretnék gratulálni minden félnek és résztvevőnek az előadásaikhoz, mindannyian nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megértsük azokat a körülményeket és elképzeléseket, amelyek szörnyű tettekké fajultak, és végül a holokauszthoz vezettek.

Miután figyelmesen meghallgattam minden érvet, minden kétséget kizáróan meg vagyok győződve arról, hogy Ernst Rüdin úr minden vádpontban bűnös, kivéve a népirtásra való felbujtás vádját, melynek okait a későbbiekben fejtem ki.

Szeretnék röviden a védelem által felhozott három kulcsfontosságú érvre összpontosítani.

Először is, a védelem szerint a 70 évvel ezelőtt elhunyt Ernst Rüdin nem ítélhető meg a jelenlegi törvényeink és értékeink tükrében.

A jogszerűség elve ugyanis megköveteli, hogy Rüdin urat az ő idejében érvényes törvények és értékek szerint ítéljük meg, nem pedig a miénk szerint.

A bemutatott bizonyítékok alapján azonban, beleértve a gyilkosságok által a nyilvánosság előtt kiváltott felháborodást, amikor azok ismertté váltak, meggyőződésem, hogy tettei elkövetésük idején nem voltak sem törvényesek, sem elfogadhatóak.

Igaz, hogy a vádlott által képviselt elméleteket nem ő kezdeményezte, és azokat számos más országban is támogatták, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol számos államban sterilizációs törvényt fogadtak el.

Rüdin úr bűnössége azonban nem csupán az általa képviselt elméleteken alapul, hanem sokkal inkább az általa támogatott konkrét intézkedéseken, amelyekkel biztosította azok szélsőséges végrehajtását. Ez messze túlmutatott a kényszersterilizáláson, ami több százezer ember halálát eredményezte, és végül kikövezte az utat a holokauszthoz.

Az érvek második csoportja. A vádlott nem lehet felelős a bűncselekményekért, mert nem töltött be hivatalos tisztséget.

Ezzel az érveléssel azonban nem tudok egyetérteni, a Nürnbergi Törvényszék elítélte és halálra ítélte Julius Streichert, a Der Sturmer című újság tulajdonosát a zsidók elleni náci propagandában való részvétele miatt, noha nem töltött be semmilyen adminisztratív pozíciót, és nem ártott közvetlenül senkinek.

Rüdin úr sem volt az államapparátus tagja, de a pszichiátria és a fajhigiénia egész területével kapcsolatban vezető szerepet töltött be. Az általa vezetett Német Neurológusok és Pszichiáterek Társasága maga is bűnszervezetté vált, mivel gyakorlatilag minden tagja és ügyvezető igazgatósága közvetlenül részt vett a kényszersterilizálás és az úgynevezett »eutanáziaprogram« végrehajtásában.

Harmadik érvcsoport. Az alperes magatartása nem minősül népirtásra való felbujtásnak, mivel a »fogyatékosok« nem tartoznak a népirtás alkalmazandó definíciójában szereplő csoportok közé.

Úgy vélem, ez helyes, ahogyan erre már Nussberger elnökasszony is utalt. A hatályos jog szerint csak a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportok megsemmisítésére irányuló támadások minősülhetnek népirtásnak. Ismét a jogszerűség elve alapján e jog kiterjesztése nem történhet bírói úton, hanem a Római Statútum reformját igényelné. Ezért nem alkalmazható az alperesre.

Tisztelt résztvevők, a mai tárgyalás megmutatja azt a veszélyes, csúszós utat, amely a diszkriminációval kezdődően, még ha elméleti formában is, kegyetlen bűncselekményekig fajulhat. A népirtás valóban nem egyik napról a másikra történik. Ez egy hosszú folyamat csúcspontja, amely kezdődhet szavakkal, gyűlöletkeltő üzenetekkel, vagy, mint ebben az esetben, áltudományos elméletekkel, amelyek egy csoport diszkriminációját igazolják.

Figyelembe véve a ma tanultakat, most az Önök feladata, hogy azonosítsák a nemzeti vagy nemzetközi jogban jelenleg meglévő hiányosságokat, és törekedjenek további normák előmozdítására, amelyek szükségesek lehetnek az előítéletek és az intolerancia bármely formájának megelőzéséhez és hatékonyabb szankcionálásához.”

Tiszteletbeli bíró, Elyakim Rubinstein:

„Elképesztő és kiábrándító, hogy Ernst Rüdin a nácizmus utáni korszakban megúszta a vádemelést, és békésen végére érhetett életének. Hogyan történhetett ez? A megdöbbentő bizonyítékokat olvasva ez a kérdés merül sőt, üvölt fel.

Nem fogom megismételni a tisztelt kollégáim által felhozott jogi indokokat. A Shoah (a zsidóirtásra utaló héber szó, melynek szó szerinti jelentése »katasztrófa«) volt a nácik legnagyobb bűne. Ez nem jelenti azt, hogy a gonosz faji ideológia nem termett más rothadó gyümölcsöket, amelyek a Shoah-hoz vezethettek, ahogyan azt már említettem. Az eutanázia és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények, beleértve »400.000 ember kényszersterilizálását« és »300.000 ember, köztük 10.000 gyermek szisztematikus megölését, akiket gyengeelméjűnek, mentálisan betegnek vagy fogyatékosnak bélyegeztek«, ennek az elméletnek a részét és megvalósítását képezték, amelyért a vádlott különösen felelős volt. Ezt nem igazán tagadják a dokumentumok, de még a vádlott beszéde sem.

És ezen túl ott van még a meredek lejtő: ami az eutanáziával kezdődött, az egy sokkal szélesebb körű sötét üggyé fajult – hatmillió zsidó és sok más ember, roma (cigány) és más embercsoportok szisztematikus meggyilkolásává. Különösen a megújuló antiszemitizmus korában szent kötelességünk erre emlékezni, és soha el nem feledni. Ez a próbaper jó emlékeztető az emberi jogok megsértése ellen.

A vádlott az eugenikával és a sterilizációval kapcsolatban azzal érvel, hogy a náci korszakban különböző országokban elfogadhatóak voltak az ilyen intézkedések. Miután tanulmányoztam a bizonyítékokat, úgy vélem, hogy ez az elméletben és a gyakorlatban másképp van. Itt egy nagyszabású gyilkossági tervvel van dolgunk, bármilyen »tudományos« csomagolást és elméletet is használtak. Nagyon nehéz, sőt elfogadhatatlan, hogy összehasonlítsuk egy olyan, bár elég csúnya és rejtélyes amerikai üggyel, mint a Buck v. Bell. Ez magáért beszél, hiszen az Egyesült Államokban, bár valóban történtek szomorú és teljességgel elfogadhatatlan tettek, ez soha nem fejlődtek a megsemmisítés »tömeggyilkossági stratégiájává«.

Egyetértek két kollégámmal és jól megírt véleményükkel. A fő pont, amely megkülönbözteti Rüdint és politikáját más országoktól és orvosaiktól, az elmélet tömeges megvalósítása volt, a holokauszthoz vezető út. Valóban nem volt hivatalos pozíciója, de »közvetett, közvetlen« részvétele volt azáltal, hogy orvosokat és másokat képzett ki arra, hogy az általa és kollégái által a Német Neurológusok és Pszichiáterek Társaságában elképzelt bűntettek végrehajtásának »valódi« munkáját elvégezzék. És egyetértek azzal, hogy a népirtási szerződés, amelyet egy lengyelországi zsidó menekült, Raphael Lemkin kezdeményezett, a Római Statútum értelmezésének jogi okai miatt nem lehet része az ítéletnek a büntetőjog szemében, amely ragaszkodik a törvényesség elvéhez.

Már említettem, hogy a per tárgya, valamint Rüdin múltja és gonosz befolyása ideológiailag és gyakorlatilag a náci korszak része, amelynek csúcspontja a holokauszt volt.

Ebben a konkrét Rüdin-ügyben az áldozatok jelentős része német volt. A Shoah természetesen elsősorban zsidó áldozatokból állt. Az emberiség hosszú utat tett meg 1945 óta, mind a nemzetközi, mind a hazai szerződéses és törvényi szabályozásban.

És szeretném kifejezni abbéli reményem, és két kollégám valójában [korábbi bírói pozíciójukon keresztül] képviseli az emberi jogokért és az elkövetők büntetőjogi elítéléséért tett nemzetközi erőfeszítéseket. Szeretném tehát kifejezni abbéli reményemet, hogy a Rüdinéhez hasonló bűncselekmények ma már nem történhetnek meg. Sajnálatos módon, ebben nem vagyok biztos. Itt van az a meredek, csúszós lejtő; egy olyan lépéssel kezdünk, amely ártatlannak, sőt, tudományosnak tűnhet. A végén pedig emberek millióit pusztítják ki.

Az antiszemitizmus növekedése és az emberi jogok megsértése nyilvánvaló. Ez ellen minden jogi eszközzel – állami, diplomáciai és bírósági – küzdeni kell.

Ez a per nem a bosszúért folyik, amely Istené. De pozitív bosszúról beszélhetünk. Ez a Shoah hamvaiból feltámadt új generációkat jelenti, azokat, akik túlélték, akiknek most dédunokáik vannak, és néhányan közülük itt a csapat tagjai.

Mindezek után továbbra is optimista vagyok, hogy ahol ott vannak a nemzetközi jog szerinti bűncselekmények elkövetői, ott ma már lesznek erőfeszítések a jog érvényesítésére. A bíróságok elébe állnak majd a kihívásnak.

Végezetül, a próbaper lefolytatásának ötlete valóban helyes volt. Az oktatási előnyök nagyon fontosak és magától értetődőek. Mindannyiunknak fel kell lépnünk a rasszizmus ellen, otthon és külföldön egyaránt, fél szemmel a jövőt kémlelve.”

Share :

Facebook
LinkedIn
Twitter
WhatsApp

További hírek