Magyarországon a vallásokat elnyomni akaró törvényjavaslat mögött meghúzódó dolgokat vizsgálva a francia szélsõségesek és a kínai kommunista rezsim szimpatizánsainak intrikáit találjuk.

Azok a politikusok, akik 2001 végén a magyar törvényt javasolták – név szerint Szászfalvi László és Balogh László a Magyar Demokrata Fórumból – nyíltan Franciaországot jelölték meg „példaképül”. Az egyetlen másik ország, amelyik hasonlóképpen Franciaországot választotta példaképének, a kommunista Kína volt, amely tökéletes eszköznek látta a törvényt arra, hogy elnyomja a Falun Gong vallási mozgalom tagjait és az ott engedéllyel nem rendelkező katolikusokat, akik arra törekedtek, hogy megszabaduljanak az állami elnyomástól.

A források mindazonáltal azt mondják, hogy a Franciaországhoz való vonzódás hátterében több dolog áll, mint ami a felszínen látható. 1998 és 1999 folyamán Alain Vivien (a franciaországi diszkriminatív vallásellenes törvényjavaslat atyja) közép- és kelet-európai országokba utazott, hogy „együttműködést” eszközöljön ki a vallási kisebbségek korlátozását illetően. Erőfeszítéseinek gyümölcseiről 1999-ben Franciaországban, egy Lyonban tartott konferencián tett megjegyzésében azt mondta, hogy „végre a közép-európai országok… is akcióba kezdtek” a vallási kisebbségek ellen.

Főként Magyarországra vonatkozóan az hírlik Viviennel kapcsolatban, hogy kifejezetten fenyegetőzött: ha az ilyen jellegű korlátozásoknak nem szereznek aktívan érvényt, akkor Franciaország nem fogja támogatni belépésünket az Európai Unióba. Ironikus módon épp a Veér és pár más politikus által kidolgozott magyar vallási törvényjavaslat jelent valóságos fenyegetést Magyarország számára az Európai Unióba való elfogadásra vonatkozóan. (Lásd még a „Veér és az emberi jogok” c. cikket!)

A diktatórikus és elmaradott rezsimek módszerei.

Ez ideig Alain Vivien nem talált olyan széles körű támogatásra a demokratikus országok részéről, mint amilyet remélt – mivel sokuk nyugtalan azokkal a közelmúltbeli eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek Franciaországban tanúi voltak.

1996 januárja óta Franciaországban a vallási és spirituális csoportok elleni türelmetlenség, sőt erőszak drámaian megerősödött, amikor is az egyik parlamenti bizottság – az alelnök, Jean-Pierre Brard, kommunista országgyűlési képviselő által erősen befolyásolva – kiadott egy jelentést és egy 172 csoportot felsoroló feketelistát. A lista a csoportok széles körét foglalta magában, beleértve a katolikus és a baptista vallásokat, illetve a keleti egyházi közösségeket is.

A riasztó Franciaországi fejleményeket az emberi jogi hatóságok nemzetközileg elítélték.

1998-ban a parlamenti bizottsági jelentés javaslatai alapján megalakult a Francia Miniszterelnöki Hivatalban az úgynevezett „Szekták Elleni Harc Minisztériumok közi Küldetése” (La Mission Interministerielle de Lutte Contre les Sectes = MILS). Vivient, a korábbi kültisztviselőt kérték fel a MILS vezetésére. Miért éppen őt? Mert ő már nagy háttérrel rendelkezik a vallásokkal szemben irányuló politikai intoleranciában, és mert 1998-ban Franciaországban ő volt a vezetője egy szélsőséges, magánkezdeményezésű vallásellenes csoportnak is. Vivien ideálisan megfelelt a feladatra.

Vivien és vele együtt a MILS tevékenysége nyomán kritikák áradata zúdult Franciaországra felháborító és erőszakos taktikájuk miatt, valamint amiatt, hogy elutasították a párbeszédet azokkal a vallási és emberi jogi vezetőkkel, akik kifejezésre juttatják a vallásszabadság támogatását.

A Vivien-féle „diplomáciát” megismerve Aaron Rhodes, a Nemzetközi Helsinki Szövetség vezetője a következőket volt kénytelen írni a MILS vezetőjének: „Zavarban vagyok mind Ön, mind francia polgártársai miatt, mert Önök a vádaskodás és a gyanúsítgatás olyan módszereihez folyamodnak, amelyek azon módszerekre emlékeztetnek, amelyeket időnként a diktatórikus és elmaradott kormányrendszerek használtak.”

A növekvő népszerűtlenség ellenére Vivien és a MILS buzgó támogatóra talált egy tucat hasonlóan gondolkodó franciaországi politikus személyében. Ezek közül a szélsőségesek közül a kommunista országgyűlési képviselő, Jean-Pierre Brard (annak a parlamenti bizottságnak az alelnöke, amelyik a Franciaországban létező csoportokról készítette a hírhedt feketelistát) és Nicolas About, független szenátor azzal a nyílt szándékkal dolgozott ki egy törvényt, hogy a vallás szabad gyakorlását bűncselekménnyé tegye.

Ez a törvény, amelyet később Catherine Pickard országgyűlési képviselővel együtt felülvizsgáltak, feljogosítja a bírói testületet arra, hogy büntetendővé tegyen és feloszlasson vallásokat, etnikai vagy filozófiai társaságokat, ha ezeknek a csoportoknak az egyes tagjai – mint egyének – törvénysértő tetteket követnek el, akár a társaság nevében követték azt el, akár nem. A sors iróniájának tekinthető az, hogy ha rájuk alkalmazzuk a törvényt, akkor a legtöbb franciaországi politikai pártot fel lehetne oszlatni, mivel a politikusok számláján az elmúlt pár évben a büntető ítéletek százai sorakoznak. Ennek a ténynek nagyon is tudatában lévén, a francia politikusok a „politikai meggyőződéseket védve” a politikai pártokat nyíltan KIVONTÁK a törvényük hatálya alól.

Ne kövesd a példát!

A jogi, emberi jogi és vallási tekintélyek folytatják a francia törvény elmarasztalását Franciaországban és nemzetközi szinten is. 2001-ben az Európa Tanács a törvény „sürgősségének és potenciálisan széles körű káros hatásának” köszönhetően kijelölt egy referenst, hogy vizsgálja ki mind a törvényt, mind a franciaországi vallási intolerancia mögött meghúzódó légkört.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) – mely szervezet, felelős a stabilitás és az emberi jogok megőrzéséért, így egyike a legfontosabb nemzetközi testületeknek – 2001-ben Hágában és Párizsban tartott konferenciáin jelentős figyelmet szentelt Franciaországnak.

Jóllehet Alain Vivien Európa részéről nem örvend különösebb támogatásnak, támogatásra talált Keleten – a kommunista Kína kormányának magasabb köreiben.

A kínai kormány, a Falun mozgalommal és a katolikus egyházzal szemben elkövetett erőszakosságai miatt ránehezedő nyomás alatt, most úgy érezheti, hogy Franciaországban lelki társra talált. Ahogy egy Franciaországban megjelent kiadvány írja: „Franciaországot gyakran hozzák fel példaként” a kínaiak számára a vallási és szellemi mozgalmaikkal szemben általuk alkalmazott támadásaik kapcsán.

A tisztelet kölcsönösnek tűnik. Vivien 2000 novemberében hivatalosan részt vett egy, a kínai kormány által támogatott, szektákkal kapcsolatos szimpóziumon, mellyel nemzetközi vitát váltott ki. Néhány héttel a szimpózium után a kínai hatóságok példátlan támadást indítottak a katolikusokkal szemben, fizikailag lerombolva megközelítőleg 1.500 templomot. De a Falun Gong csoporttal kapcsolatban is növelték az elnyomást. A jelenlegi kimutatások becslései szerint, amióta 1999-ben a Falun Gong csoportot betiltották, kb. 50.000 tagja került börtönbe, munkatáborba vagy elmegyógyintézetbe; ugyancsak becslések szerint kb. 300 követőjük halt meg rendőrségi őrizetbe vételben vagy fogolytáborban. Vivien nem marasztalta el nyilvánosan ezeket az emberi jogokat sértő erőszakos cselekedeteket.

A Freedom magazin arról is értesült, hogy Vivien 2001 áprilisában részt vett egy konferencián az oroszországi Nyizsníj Novgorodban, ahol aláírt egy dokumentumot kínai, oroszországi és 5 másik ország magánkezdeményezésű vallásellenes csoport tagjaival együtt azért, hogy siettessék a törvényhozás foganatosítását a „szekták”-nak titulált vallási csoportokkal szemben – és hogy természetesen a francia törvényt használják mintául. Tudomásunk szerint Vivien volt az egyetlen hivatalos kormányképviselő, aki részt vett a konferencián, illetve talán még a kínaiak.

Úgy tűnik, Vivien képes a toleranciára is – a sokkolóan emberijog-ellenes, erőszakos cselekedeteket illetően, már amíg ő és az előterjesztései támogatást nyernek.

A demokratikus világ politikai vezetőinek óriási többsége szerencsére visszautasítja az ő szélsőséges példájának követését – beleértve a magyar parlament jelentős többségét is. Lásd „A demokrácia és a türelem megőrzése” c. cikket.