Magyarországon tovább folytatódnak a pszichiátriai visszaélések és a kezelések a technikai „fejlődés” ellenére is csak károkat okoznak.

Az alábbi szöveg szerzője cikkíró és emellett az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért támogató tagja, mely szervezetet a Szcientológia Egyház alapította 1969-ben, hogy kivizsgálja és feltárja a pszichiátria által elkövetett emberi jogi sérelmeket.

A kórház pszichiátriai osztályán begyógyszerezett fiatalok bámulják kifejezéstelen arccal a televízió képernyőjét. Adás ugyan nincs benne, de ez lényegtelen, mivel a gyógyszerektől ebben a zombiszerű állapotban amúgy sem jutnak el tudatukig a látottak.

A fenti kép nem a fantázia szüleménye. Aki mesélt erről, egyik testvérét látogatta meg ezen a pontosabban meg nem nevezett helyen. A jelenet azonban bárhol megtörténhetne. Bárhol Magyarországon, vagy bármerre a világban. Mert a pszichiátria erényt próbál kovácsolni magának abból, hogy manapság egyre kevesebb elektrosokkot alkalmaz a betegeken, és gyakorlatilag nem végez lobotómiát (műtét, amely során az agy valamely részét roncsolásos úton elválasztják a többitől). Ugyanakkor elegánsan elfelejti közölni azt a tényt, hogy ezzel egy időben erőteljes tudatbefolyásoló szerekre tért át, melyek közül legalább egyet „kémiai lobotómiaként” is szoktak emlegetni.

A pszichiáterek azt sem közlik, hogy a gyógyszerek mindössze elnyomják a tüneteket – jó esetben, vagyis akkor, ha a beteg nem válik ezektől erőszakossá. A különféle mellékhatásokat sem említik, amelyekről sem a pácienseket, sem a közvéleményt nem tájékoztatják.

A gyermekeken alkalmazott amfetamin-jellegű pszichiátriai szer esetében például maga a gyártó mondja ki, hogy nem ismeri a hatásmechanizmusát. Ez a szer valójában a kokainhoz hasonló hatást fejt ki. Éppen ezért rendkívül gyakran élnek vissza vele, és használják utcai drogok helyett is. Elvonási tünetei között az öngyilkosság is szerepel.

Drogok népszerűsítése

Korunk pszichiátriájának önmegvalósítását mégis a gyógyszeres kezelés jelenti. A pszichiátria képtelen meglenni gyógyszerezés nélkül, „gyógyszerei” azonban az utcai drogokhoz hasonlóan hatnak. Ennek oka, hogy a pszichotróp szerek hatásmechanizmusukban megegyeznek, függetlenül attól, mennyire „orvosi” vagy „terápiás” képet próbálnak hozzájuk társítani. Valójában sok utcai drog indult vagy vált népszerűvé úgy, mint olyan anyag, amelyet először pszichiáterek írtak fel, ideértve az LSD-t, a kokaint, a Valiumot (hazánkban Seduxen, illetve Diazepám néven hivatalos), az extasyt, Ritalint és a különböző amfetaminokat.

A gyógyszerezés az emberi állapotra adott csodaszer, erősítik meg pszichiáterekhez közel álló személyek, mint például az a nővér, aki egy budapesti kórházban dolgozik. Állítása szerint osztályán „a pszichiáterek eltűnnek, miután kiosztják a reggeli tudatmódosító adagot. A kezelés ebben ki is merül.”

Ehhez jön hozzá, hogy Veér András pszichiáter, a magyarországi pszichiátria jelképe és országunk nemzeti drogstratégiájának egyik kulcsfigurája néhány évvel ezelőtt a „lágy drogok” korlátozásának enyhítését hirdette, és tejesztésükről saját szavait idézve így gondolkodott: „Állami ellenőrzéssel, garantált minőséggel, ellenőrzött árusítással.”

Veér András volt az 1994-től 1998- ig működő mentálhigiéné képviselője is. Mentálhigiénés Programirodájának szárnyai alatt bontakozott ki nemzeti drogprogramunk. Ez alatt az idő alatt a kábítószerekkel történő visszaélések száma majdnem megötszöröződött (lásd címlapsztorinkat: „Megoldás az oszágos drogproblémára” 1-2. oldal). Ebben a katasztrofális helyzetben Veér Andrást elmozdították ebből a pozíciójából, de még több, mint 3 évig az Országos Pszichiátriai Intézet feje maradt.

A szabadsághoz való jog megtagadása

Még ha a kábítószer-probléma nem is érint minket közvetlenül, akkor sem vagyunk biztonságban, mert ahol a pszichiátria jelen van, ott mindennaposak a kényszerbeszállítások és gyógyszerezések. Sokan mondják, akik átéltek vagy láttak már kényszerbeszállítást, hogy az ember életét ezzel tönkre lehet tenni.

Egy agrármérnöknőt, kétgyermekes édesanyát a Lipót-mező pszichiátriai osztályára szállítottak, mert egy ismert politikust záptojással dobált meg, miután munkaügyi perének igazságos lezárása nyolc év elmúltával sem történt meg.

Egy budapesti ápolónőt akarata ellenére begyógyszereztek, és egy hétig tartották a kórház idegosztályán, miután kolleganőjével összetűzésbe keveredett. Állítása szerint több napig kábultan aludt.

Egy másik esetben egy doktornő a kórházba csalta férjét, ahol lefogatta, majd nyugtatót injekciózott be neki. Onnan a pszichiátriára vitette. A férj később tesztekkel és vizsgálatokkal bizonyította épelméjűségét, amíg végül kiengedték.

A pszichiátria nemcsak a kényszerbeszállítások kapcsán sérti az emberi szabadságjogokat.

A törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthonában 1997-ben egy 58 éves férfit betegtársa olyan súlyosan összevert, hogy belehalt sérüléseibe, két évvel később pedig egy 29 éves fiatalembernek az intézetben elszenvedett bántalmazások miatt el kellett távolítani az egyik szemgolyóját.

Ugyanitt bekövetkezett rejtélyes tűzesetek 2000 novemberében végül egy rácsos ágyban lelakatolt férfi halálához vezettek.

Budapesten egy skizofrén beteg átmetszette szobatársa torkát, mert „ki akart kerülni az intézetből”. 1999 májusában egy skizofrén páciens halálra verte az édesanyját. Ezek véletlenszerűen kiválasztott esetek a megannyi pszichiátriai közjátékból. Bár a pszichiáterek azonnal a pácienseket és elmeállapotukat okolják az ilyen erőszakos cselekményekért, mégis újra és újra bizonyítást nyer, hogy a pszichiátriai „gyógykezelések” igenis kiválthatnak agresszív, erőszakos vagy gyilkos viselkedést.

Ez utóbbi tényezőt azonban rafinált módon, illetve a használatban lévő modern technológiákkal egyre inkább elleplezik, ami által a ma pszichiátriai módszerei sokkal „jobbnak” tűnnek, mint az ezt megelőzők.

„Fejlődés”

A pszichiáterek érvekkel támasztják alá, hogy módszereik és „gyógyszereik” az elmúlt években nagy mértékű fejlődésen mentek keresztül.

Nem is olyan régen Magyarországon történt, hogy elektrosokk „kezelés” közben sorra potyogtak ki a páciens fogai. De ők haladnak a korral, ezért ma, mielőtt az elektromosságot átvezetik az agyon, erős narkotikumokat adnak a páciensnek, fogai közé pedig egy gumidarabot raknak, megakadályozandó, hogy az elektromos áram hatására összeránduló állkapcsa kiverje a fogait.

A pszichosebészeti eljárások is sokat „fejlődtek”. Ma már nem szükséges a koponya megnyitása bizonyos műtétek elvégzéséhez. Számítógépes eszközök segítenek a vágás helyének lokalizálásában, melyet „gamma-késsel” végeznek. E forradalmi technológia elnevezése radio-sebészet. A sugárzás így valahol az agyban összpontosul, és a kijelölt helyen roncsolja a szöveteket. Ehhez a beavatkozáshoz még a hajat sem kell leborotválni.

De a technológia minden „fejlődése” ellenére sincs különbség a kezelés következményeiben. Ez még mindig az élő agyszövet elektromosság, sugárzás vagy más eszközök által történő elpusztítását jelenti. Még mindig azt a működési alapelvet használják, hogy szándékosan kárt tesznek a páciens agyában azért, hogy „meggyógyítsák”. A pszichiátriai ipar legújabb és legfrissebb szereiről készült néhány tanulmányból is kiderül, hogy hosszú távú használatuk visszafordíthatatlan agykárosodáshoz vezet.

És milyen eredményeket kapunk cserébe? Ha a pszichiátria képes lenne gyógyítani a mentális problémákat, akkor megtenné. De egyedül a pszichiátriai betegségek előfordulásának emelkedéséről szóló beszámolóikat halljuk, miközben sorban állnak a kormányvályú előtt több „kutatási” támogatásért és több pénzért programjaikhoz.

A „mentális betegségek növekedése” valójában olyan diagnosztikai gyakorlat, amely a normális emberi viselkedést betegségként címkézi fel. A tudománynak, úgy tűnik, elég, ha egy pszichiáter genetikai determináltságra vagy agyi kémiai elváltozásokra hivatkozik – bár egyetlen olyan gént sem találtak, amely bármiféle mentális betegségért felelős lenne, és egyetlen klinikai teszt sem képes semmilyen agyi kémiai elváltozást bizonyítani.

A legnagyobb szélhámosság

Ezért néhány orvos szakértő a pszichiátriát egyszerűen a XX. század legnagyobb szélhámosságának nevezi. Szerintük a pszichiáterek nem tesznek mást, mint összegyűjtenek különböző normális viselkedésmintákat, ezeket felcímkézik, és egymás közt eldöntik, hogy bevegyék-e őket diagnosztikai és statisztikai kézikönyvükbe, vagy sem. Megjegyzésképpen, ha egy „betegség” felkerül kézikönyvük listájára, akkor biztosítási szempontból számlázható.

A hazai pszichiáterek szerint minden ötödik magyar állampolgár kezelésre szorul. Szerintük a gond az, hogy az emberek nem fordulnak időben szakemberhez (hozzájuk). Miközben a pszichiátria azt ígéri, hogy képes meggyógyítani az általa megállapított betegségeket, megfeledkezünk arról, hogy ezek az ígéretek pusztán szép szavak, és csak arra csábítják az embert, hogy beszedje gyógyszereiket a „hangulat emelésére” vagy, hogy „az életét visszaadja”. Ezek és más csábító szavaik a legügyesebb marketing szakembereiktől származnak.

Ez azonban a legjobb esetben is képmutatás, hiszen mozgáskorlátozó intézkedésekben is a pszichiáterek viszik el a pálmát. Nemrég arról értesültünk, hogy hálóságyakat már szinte nem használnak. Aztán egyszer csak egy szerencsétlen áldozat bennég egy ilyen állítólag „alig használatos” szerkezetben. És amikor ilyen szerencsétlenségek történnek, és fény derül barbár módszereikre, a pszichiáterek elkezdenek sírni, hogy „nincs elég pénz” a probléma megoldására.

Társadalmi behatás

A pszichiátrián tehát nem találkozunk felelős gondolkodással. Emberséggel pedig még kevésbé. Ennek gyökerei azonban nem új keletűek.

Míg az orosz, német és más fasiszta államok pszichiátriatörténetének leggyalázatosabb fejezetei jól ismertek, ne csapjuk be magunkat azzal, hogy a viszszaéléseket néhány helyre és időre korlátozzuk.

Előfordult, hogy olyan gyermeket sterilizáltak, aki iskolája büszkeséglistáján szerepelt. Voltak, akiket egyszerűen azért sterilizáltak, mert szegények vagy alacsony iskolázottságúak voltak, vagyis akiket az állam társadalmilag nem megfelelőnek tartott. És volt olyan nő, akinek a sterilizálás megölte a magzatát. Egy esetben a műtéthez elegendő volt ez a diagnózis: „Volt valami furcsa benne, de nem tudom pontosan, mi volt az.” A lynchburgi történet 1980-ban került nyilvánosságra.

A virginiai törvény az eugenika, azaz a fajnemesítés elvén alapult, melyet azok a német pszichiáterek is támogattak, akik megalkották a náci sterilizációs törvényt. Németországban a gyengeelméjűeket hamarosan méreginjekcióval kezdték meggyilkolni.

A világháborút követően a pszichiátria kiszolgálta mind a szovjet, mind az amerikai kormány elmemanipulációs törekvéseit. A politikai másképp gondolkodók átnevelésének, a társadalom feletti kontrollnak, illetve az emberi viselkedés megváltoztatásának kegyetlen eszköze volt.

Az egész világot megrázta az 1949 februárjában rendezett kirakatper, amelyben Mindszenty bíboros testileg-lelkileg meggyötörten állt a bíróság előtt és vallotta magát kémnek és hazaárulónak. Kevesen tudták, hogy Mindszenty bíborost valójában pszichiátriai agymosással törték meg, és bírták rá képtelen vádak beismerésére.

Mai állapotok

A magyarországi pszichiátriai visszaélések kapcsán az emberek valószínűleg rögtön a 60-as évekre gondolnak, amikor az elektrosokk mindennapos módszer volt, és a betegek hálóságyakban feküdtek az elmeosztályokon, hogy visszatartsák őket a szökéstől.

A pszichiátriai osztályokon uralkodó körülmények még mindig ingerlőek. A közelmúltban lezajlott ombudsmani vizsgálat megdöbbentő képet tárt a nyilvánosság elé. A jelentésben foglaltak összecsengtek Eric Rosenthal, amerikai jogász, a Mentális Zavarban Szenvedők Nemzetközi Jogvédelmi Szervezete igazgatójának jelentésével, aki 1997-ben magyarországi pszichiátriai intézetekben folytatott vizsgálatot. A Rosenthal-jelentés szerint néhány magyarországi elmegondozó intézetben szinte fogva tartják a betegeket a hálóságyakban, és sok helyütt ruha nélkül, saját ürülékükben kénytelenek feküdni, általánosságban pedig nem rendelkeznek megfelelő jogi védelemmel.

Dr. Thomas Szasz, a pszichiátria nyugalmazott professzora így vélekedik: „Ez sokkal nagyobb mértékű jogfosztást jelent, mint a bebörtönzés, amelyet az alkotmányos garanciák és a jogi védelem gondosan szabályoznak”.

Füredi János professzor, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet szakigazgatója szerint ebben a szakmában nem a beteg tényleges állapota szerint diagnosztizálnak, hanem aszerint, hogy mit fizet meg jobban az egészségbiztosító. „Ha a páciensnek például kevert szorongásos depressziója van, akkor természetesen depresszióval veszem fel, és nem szorongásos tünetekkel, mivel az előbbi többet jövedelmez az intézménynek. Ha pedig a beteg idős, akkor esetleg még azt is odaírhatom, hogy organikus elváltozása van, mert azért még több térítést kaphatunk.” (Kevesebb ágyon több pszichiátriai beteg? / Népszabadság 1996. április 18.)

Ez tehát dióhéjban a pszichiátria múltja és jelene. Megpróbálja elhitetni velünk, hogy gyógyít, de soha nem volt képes, hogy gyógyítson, egyszerűen azért, mert soha nem a gyógyítással foglalkozott. Gajdos László