Más vallási hagyományok és civil szervezetek képviselői is csatlakoztak a szcientológus közösség tagjaihoz, hogy megünnepeljék e jeles évfordulókat. A múlt kihívásaira és eredményeire vetett pillantással egyúttal a jövőbe is néztek az együttműködés és a közösségi projektek lehetőségét illetően. A résztvevők között voltak nagykövetek és európai intézmények munkatársai is.
A belga és külföldi szcientológusok 2025. január 23-án két évfordulót is megünnepeltek: a Szcientológia Egyház 50 éves jelenlétét Belgiumban és a szervezet brüsszeli székhelyének 15. évfordulóját a Waterloo sugárúton. Az este könnyű és egészséges vacsorával kezdődött. Rögtön ezután Ivan Arjona-Pelado ceremóniamester, a Szcientológia európai intézményeknél és az Egyesült Nemzetek Szervezeténél dolgozó képviselője, bemutatta Ilona Raasch hegedűművészt, aki élő zenei műsor keretében klasszikus hegedűdarabokat adott elő, melyekkel meghitt és meleg hangulatot teremtett az estnek.
A résztvevők, köztük a vallási és civil társadalmi csoportok prominens személyiségei, megvitatták a Szcientológia belgiumi útjának hatását.
A vallási elkötelezettség öt évtizedének nyomon követése
Arjona-Pelado, aki 2017 óta képviseli európai szinten az egyházat, végigvezette a hallgatóságot a Szcientológia belgiumi történetén. A vallás az 1950-es, 1960-as években jelent meg Belgiumban, amikor követői külföldön rátaláltak L. Ron Hubbard tanításaira, és kis házi csoportokban kezdték el azokat megosztani. Az első hivatalos Szcientológia misszió kezdeti megalapítása 1974 végén megteremtette az alapot egy gyorsan megerősödő vallási közösséghez, valamint strukturált vallási tevékenységekhez és a nyilvánosság bevonásához, akik előadásokon, műhelyeken és szemináriumokon vettek részt, melyeket gyakran a „veterán”, de még új tagok rögtönöztek.
Az 1980-as és 1990-es években a Szcientológia nemzetközi szinten tovább növekedett, és Belgium az európai növekedés szempontjából fontos ország lett. 1980-ban megalakult a belga Szcientológia Egyház, 1990-1991-ben pedig a Szcientológia első európai emberi jogi irodája Brüsszelben, ami jelentős lépés volt az egyház azon szerepét illetően, hogy az európai és nemzetközi egyezményekkel összhangban előmozdítsa és biztosítsa az emberi jogokat mindenki számára. Így Brüsszel nemcsak Európa politikai fővárosa, de erkölcsi és etikai fővárosa is lett, ahol a Szcientológia tovább erősítette párbeszédét más vallásokkal és társadalmi szervezetekkel. Ebben az időszakban az egyház egyre nagyobb szerepet játszott a társadalmi felvilágosító programokban, ami a vallási szolgáltatások nyújtásán túl az érdekérvényesítésre és az oktatásra is kiterjedt.
Kihívások és egy hosszú jogi csata, amely győzelemmel végződött
Mindez azonban nem volt zavartalan a Szcientológia számára, mivel Belgiumban is érték bizonyos támadások. 1997-ben egy belga parlamenti jelentés 189 vallási csoportot sorolt feketelistára, ami a közvélemény megbélyegzéséhez és a diszkrimináció fokozódásához vezetett. 1999-ben rendőrségi razziát tartottak, melynek során 120 rendőr hatolt be a Szcientológia Egyházba, miközben a szcientológusok maratont rendeztek a városban a vallásszabadságért. Az indokolatlan razziák 18 évig tartó jogi csatározáshoz vezettek, ami megzavarta a szcientológusok és hozzátartozóik életét. Azonban „azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az igazság mindig győzni fog”, ahogy Arjona előadása során kifejtette, a szcientológusok folytatták társadalomjobbító tevékenységüket, például a kábítószer elleni háborút és az emberi jogok oktatását.
Csak 2016-ban érkezett el a mérföldkő jelentőségű változás Brüsszelben, amikor a bíróság 173 oldalas ítéletében felmentette az egyházat és a szcientológusokat minden gyanú és vád alól, mellyel rámutatott a védelem jogainak súlyos megsértésére és a bűnösség vélelmére, amely kizárólag „egy ügyész és néhány rendőr vallási előítéletein alapult, akik az államhatalmat személyes boszorkányüldözésük végrehajtására használták fel” – állítja Arjona. Ez az ítélet nemcsak a Szcientológia, hanem a belgiumi vallásszabadság számára is győzelmet jelentett. Megerősítette azt az álláspontot is, hogy a vallási kisebbségeket nem szabad indokolatlan megkülönböztetésnek kitenni, és ezzel megnyitotta az utat az egyház vallásszabadság-győzelmének kivívásához a belga társadalomban.
Az európai központ Brüsszelben
Egy másik jelentős előrelépés ezen az úton az volt, hogy 15 évvel ezelőtt a Szcientológusok Nemzetközi Szövetsége ajándékozta a „Szcientológia Egyházak az Európai Közösségekért” elnevezésű új épületet a Waterloo sugárúton. A 8000 négyzetmétert meghaladó létesítményt vallási szertartásokra, tanulásra, szemináriumokra és vallásközi rendezvényekre használják.
„Kápolnánkban szertartásokat és előadásokat tartottak már katolikusok, protestánsok, ortodoxok, hinduk, zsidók, szikhek és sokan mások” – mondja Ivan Arjona, – „mint a vallások igazi vallása”.
Az épület egy építészeti csoda, ugyanakkor szívélyes fogadtatást nyújt minden szcientológusnak, sőt mindenféle vallású és nem vallásos látogatónak. Arjona az 50. évforduló megünneplése során emlékeztetett továbbá arra, hogy az épület nyitott és befogadó hely minden vallási és közösségi csoport számára. Vallásközi találkozóhely, mely konferenciáknak és megbeszéléseknek ad otthont azzal a céllal, hogy jó kapcsolatokat alakítsanak ki, „amelyek segítenek együttműködni egy békés világért” – magyarázta Arjona.
A vallási feladatok mellett a központnak a humanitárius és oktatási munkában is szerepe van. Számos drogprevencióval, az írástudás fejlesztésével és az emberi jogok előmozdításával kapcsolatos eseményt és akciót koordinálnak ebből a központból, ezzel is mutatva a Szcientológia és számos barátja társadalmi felelősségvállalását. A létesítmény „Brüsszel egyik legszebb épülete” – mondja Arjona – számos workshopnak, találkozónak és közösségi tevékenységnek adott otthont, amelyek megerősítik a Szcientológia pozitív szerepét Brüsszelben.
Társadalmi kezdeményezések és oktatási programok
Az eseményen a Szcientológia néhány társadalomjobbító programja is bemutatásra került. A Drogmentes Világért Alapítvány nevű szervezeten keresztül folytatott drogprevenciós kampánya a fiatalokat célozza meg annak érdekében, hogy a fiatalok világos információkkal rendelkezzenek a szerekről és azok hatásairól, és így megalapozott döntéseket hozhassanak. Az Együtt az Emberi Jogokért elnevezésű oktatási program az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatán alapul. A csoport azon dolgozik, hogy ezek a jogok az emberek életében meg is valósuljanak, ne csupán elméleti fogalmak maradjanak. Aztán ott van még Az út a boldogsághoz, egy nem vallásos erkölcsi kódex, amelyet L. Ron Hubbard írt, és amely olyan egyetemes értékekkel foglalkozik, mint a becsületesség és a tisztelet. Ezeket az anyagokat ingyenesen bocsátják az iskolák, önkormányzatok és közösségi csoportok rendelkezésére, hogy eljussanak a lakossághoz.
Emellett a Szcientológia programjainak kézzelfogható eredményei vannak; évente több ezer felvilágosító füzetet osztanak szét, és számos workshopot tartanak diákok és szakemberek számára. Így az egyház az érdekérvényesítést gyakorlati eszközökkel kombinálja, hogy garantálja, hogy társadalmi kezdeményezései pozitív változást hozzanak, és a közösség jobb etikai és szociális viselkedését eredményezzék.
Az önkéntesek és a civil társadalom erőfeszítéseinek elismerése
Az est különleges része volt az önkéntesek és a vallási szolgálatot teljesítők elismerése, hiszen ők teszik lehetővé a vallási hely működését és annak programjait. Több embert szólítottak a színpadra, hogy megtapsolják őket nagyszerű hozzájárulásukért. Tetteiket a gyülekezet közelmúltbeli fejlődésének fontos meghatározó tényezőjeként ismerték el. Ezeknek az önkénteseknek az elhivatottsága és rugalmassága tette lehetővé, hogy a Szcientológia erős maradjon Belgiumban, és megmutatta, hogy az egyének is nagy hatást tudnak kifejteni a közösség javításában. Arjona elismerésben részesített néhány olyan civil társadalmi aktivistát is, akik az egyház mellett dolgoznak, legyen szó emberi jogokról, drogprevencióról, a kultúra és a béke előmozdításáról, valamint az utcán élő rászorulók megsegítéséről.
A Szcientológia 50. évfordulója Belgiumban nemcsak a múlt ünnepléséről szólt, hanem a jövő eltervezéséről is. Az esemény zárásaként a közönséget végigvezették az egyház tájékoztató kiállításán, ahol megtekinthették az egyház különböző felvilágosító programjait és anyagait, pezsgővel koccinthattak, és felvághatták a születésnapi tortát, melyen az Excalibur kard másolata volt látható.