Magazin 3. szám
Magazin 3. szám2019-01-20T21:10:04+00:00

Lapszámok

TISZTELT OLVASÓ!

Szeretettel köszöntöm az Ember és Szabadság harmadik számával. Ebben a kiadásban újabb fejleményeket ismerhetnek meg a szabadság fáklyájának hordozóiról –- egyre több elismerését annak, hogy a vallási tolerancia ügyében jelentős lé-pések történnek szerte a világon.

Magyarországon a vallásszabadság hagyományát régóta ápolják, ezt jól példázzák Kossuth Lajos alábbi szavai: “Mindent az emberekért, mindent az emberek által, semmiféle döntést az emberekről az emberek nélkül –- ez a demokrácia!”

”Ehhez a demokráciához a szcientológusok az ember személyes szabadságához és boldogságához vezető út újabb szintjeit teszik hozzá. Mi vallási közösségként ezért a célért létezünk.

És ezért vagyunk annyira kitartóak ama véleményünk hangoztatásában, hogy a világ problémái megoldhatóak. Igenis “lehet tenni valamit ezzel kapcsolatban. ” ”Ezért állnak itt ezek a történetek, amelyek a vallási tolerancia melletti elkötelezettségről szólnak, és arról, hogy a vallásnak milyen óriási szerepe van és lehet a társadalomjobbító törekvésekben.

Ugyancsak ebből a szempontból válhat érthetőbbé, hogy miért állunk annyira keményen ellen annak a filozófiának, hogy “a drogfüggőséggel kapcsolatban nem lehet mit tenni”.” Erről  “A metadon-tragédia -– Drogválság Magyarországon”” című cikkünkben olvashatnak (1. oldal).

Úgy gondoljuk, hogy nem tesz jó szolgálatot a magyar kultúrának és a jövő generációinak az a pszichiátriai mítosz, hogy “a legtöbb, amit a drogfüggőség enyhítésére tehetünk az, hogy tiszta tűket biztosítunk, és igyekszünk, hogy a heroinba ne keveredjenek egyéb méreganyagok.”

Tovább >

Legfrissebb cikkek

Vallásos kihatás a társadalomban

Írta: L. Ron Hubbard A 20. század kezdetének egyik filozófusa a Nyugat közelgő hanyatlását jósolta. Azt viszont nem látta előre, hogy a Nyugat exportálni fogja kultúráját a világ többi részére,

Elhozzuk a rendet és a segítséget a társadalomnak

Úgy tűnik, hogy minden egyes év új katasztrófát hoz. 2010 januárjában egy 7-es erősségű földrengés csaknem elpusztította Haiti szigetét, és több mint 300 ezer ember halálát okozta. Önkéntesek ezrei mozdultak

A vallásszabadság egy valláskutató szemével

Az ember és szabadság interjút készített Máté-Tóth Andrással, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vallástudományi tanszékének professzorával a lelkiismereti és vallásszabadságról. Máté-Tóth András Ember és

Jogok mindenkit megilletnek

Mondhatjuk-e ma, a 21.században, hogy az évszázadok óta tartó harc az emberi jogokért sikeres? Hogyan értékeljük ezt a hosszú harcot, amikor csak az elmúlt évtizedben hatmillió gyermek sérült meg fegyveres

Gyűlöletkeltés az egyházak ellen

Ember és szabadság – különleges beszámoló A kommunista érában a Magyarországon tapasztalható egyértelműen vallásellenes légkör az egyházak és híveik számára nem tette lehetővé, hogy az állam közbeavatkozása nélkül szabadon kinyilváníthassák

Együtt egy drogmentes magyarországért

Magyarországon minden hétvégén 350 000 fiatal használ tudatmódosító szereket. A 2010-es statisztikák szerint 100 000 droghasználó van Magyarországon, és egyre több ember él vissza receptre kapható gyógyszerekkel. A leggyakrabban használt

A vallásszabadság fekete napja magyarországon

Magyarországon 2011. július 12. sötét nap volt a vallásszabadság számára. Egy órával múlt éjfél, amikor egy a kommunista időket idéző törvényt fogadtak el. Napjaink Európájának legelnyomóbb törvényét a vallásszabadsággal szemben.

Kiállni a vallásszabadságért

Üdvözöljük az Ember és Szabadság legújabb kiadásának olvasóit. Ebben a kiadásban a vallásszabadság témájáról beszélünk – egy olyan témáról, amely a magyarok szívéhez közel áll, hisz szabadságharcos hírnevünket történelmileg is

Kiemelt Posts

Megoldás az országos drogproblémára

Magyarországon súlyosbodik a drogprobléma a fiatalok körében, ugyanakkor egyfajta erőfeszítést tapasztalhatunk a megelőzés "gyökeres kiirtására". Az elsőrendű nemzeti teendő az oktatás és megelőzés szorgalmazása. Tovább →

Lapszámok